Archive for 2010. május

Hétfő – The T day

május 31, 2010

T=Time. Eljött az idő. Az elmúlt hetekben a Lacee kezébe adtam a felkészülésemet, a cél a 10 perc alatti 250 snatch a 24 kilóssal. A segítséget ezúton is köszönöm, és ha nem gond, továbbra is kérem 🙂 Miért pont 250? Mert ez az a szint, amikor már mutánsnak számítasz 🙂 Eddig 234 volt a legjobb, és olyan érzés volt, mintha a cél előtt megtorpannál, és egy seggbe rúgás kéne csak ahhoz, hogy átlépd. Ezt a rúgást kértem Laceetól 🙂 Na, húzzam még az időt? Húzom. 🙂 Az első 5 perc alatt 143 snatchet csináltam, ami kettővel kevesebb, mint az eddigi rekord, tehát elég jó volt a tempó 🙂 Lehet, hogy ez volt a baj. Itt tartottam először pihenőt, idáig 13-asával mentem. Utána 13-10-10-10-10-9 ismétlések voltak, és ismét pihi. Utána 5-5-5-5-5. És csipogott a Gymboss. Összerogytam, és Lacee közölte, hogy 214 snatch. Úgy éreztem magam, mint akit pofán vernek, hogy így kihajtom magam, és csak ennyi megy. Ez 20-szal kevesebb, mint az eddigi rekord. Eltelt egy kis idő, majd Lacee felkiált, hogy ja, nem… elszámolta magát 🙂 240 lett a végeredmény 🙂 Nem sikerült a 250, de ez is új rekord, és már csak 10 hiányzik. Mondjuk az már olyan, mintha a pokolban mászkálnál. Legközelebb más szisztémával próbálom meg, lehet, hogy nem is olyan sokára 🙂 Ettől függetlenül Lacinak köszi az eddigieket, Imikének meg a szurkolást 🙂

Reklámok

Vasárnap – T-1 nap

május 30, 2010

Ma elvileg pihenőnap volt, de délelőtt volt egy kis övvizsga előtti karate felkészítő, ahol katáztunk.

Holnap T 🙂

Szombat – T-2 nap

május 29, 2010

Juj, de izgi 🙂

Ma egyrészt izomlázra ébredtem. Nem tudom, hogy a snatch, vagy a tegnapi edzés-e az oka, mindkettő elképzelhető, mert a farizomban és az alsó hátban volt izomláz. A karom meg elég fáradt volt. Viszont a csomó még mindig ott volt a nyakamban, ezért a régi, jól bevált módszerhez folyamodtam: snatcheltem 🙂 A tervem a következő volt:

  • 10-10 snatch 16 kg + 10 swing 32 kg

És ebből 10 kör. Direkt nem akartam nagy súllyal dolgozni, csak kis átmozgatást szántam magamnak. Hogy ne legyen gond a számolással, készítettem magamnak egy számológépet:

Úgy működik, hogy minden kör után egy hengerrel arrébb teszed a labdát, és akkor az oda-vissza 10 kör 🙂 Elvileg. Természetesen még ezt is sikerült elcsesznem 🙂 Mert csak simán oda-vissza az 9 kör, csak akkor 10, ha az ötödiknél két kört csinálsz. 🙂 Úgyhogy 9 kört csináltam.

Összesen 180 snatch és 90 swing 10’50” alatt.

Előtte volt ZHealth, utána meg sok SMR, meg kis FMS, és már alig van csomó. Ez a snatch mindenre jó 🙂

Péntek – T-3 nap

május 28, 2010

A mai edzést kora reggelre kellett beiktatnom, amit éreztem is közben, főleg a nyomásnál. Meg még mindig érzem a nyak húzódásomat, amit szorgalmasan teniszlabdázok. A tréning:

  • 3×3-3 MP 24, 28 és 32 kg + 10-10 swing 48 kg
  • 2×8 húzódzkodás alsó fogással + 10-10 swing 48 kg
  • 2×15 haskerék
  • 2×45″ superman tartás fitballon

És a végére 4 kör:

  • 10 deadlift 80 kg
  • 20 fekvőtámasz
  • 10-10 snatch 28 kg (Idő: 12’00”)

Nem is ment, meg csalóka is a gyakorlatsor, mert így nem tűnik fárasztónak annyira, csak amikor benne vagy 🙂

Csütörtök – T-4 nap

május 27, 2010

Ma (majdnem) csak laza láb volt. A végén volt ismét 100 snatch a 24 kilóssal, a célom most az volt, hogy 3 perc alatt maradjak… és most jön a hatásszünet 🙂 Mai edzés:

  • 3×5 goblet guggolás 40 kg + 10-10 swing 48 kg
  • 5 hossz kitörés a teremben (1’55” 69 kitörés. Szép szám 🙂 )
  • 2×10 lábhajlítás fitballon
  • 1-1 x maximum (1’30”-1’30”) oldalsó hídtartás
  • Ééééééés 100 snatch 24 kg 2’59” 🙂 Je. Még maradt is időm 🙂

Gondolkodtam, hogy hogyan spóroljak időt, először egy kézcserével akartam csinálni, de rájöttem, hogy a fáradással lassulni fog a tempó. Oké, Nobel-díjat nem kapok ezért, de mégis eszembe jutott 🙂 Végül az lett, hogy 20-20-20-20-10-10 és a cserék nem lendítésesek voltak (kvázi egy kezes swingek), hanem rögtön átvettem a bellt. Asszem ez az idő most eléggé le lett szorítva, a karom oda is lett egy kicsit, de nem vészes.

Kedd – T-6 nap

május 25, 2010

Ma csak egy kis felpörgetés volt:

  • 10 burpee + 10 swing 48 kg
  • 9 burpee + 10 swing 48 kg
  • 8 burpee + 10 swing 48 kg
  • .
  • .
  • .
  • .
  • 1 burpee + 10 swing 48 kg

Az 55 burpee és 100 swing a bestiával asszem 8’25” alatt. Elhagytam a papírt, amire az időt felírtam 😀

Hétfő – T-7 nap

május 25, 2010
  • 3×3 húzódzkodás 12 kg
  • 2×8 döntött törzsű evezés 40 kg
  • 2×8 vállvonogatás 2×24 kg (szuperszettben az evezéssel)
  • 2×8 bicepsz 30 kg
  • 1×2 perc hídtartás

3 kör:

  • 10 goblet guggolás 32 kg
  • 20 fekvőtámasz
  • 10 invertált evezés
  • 10 haskerék

7’05” alatt lett meg a 3 kör.

Vasárnap – T-8 nap

május 23, 2010

Megkezdődött a kiéheztetés a kemény edzésre 🙂 Ma csak egy laza átmozgatás volt, ami egyébként jól esett 🙂 :

  • 10 deadlift 20 kg (rúd)
  • 5 deadlift 50 kg
  • 3 deadlift 95 kg
  • 3 deadlift 112,5 kg
  • 3 deadlift 127,5 kg (+ mindegyik után 10 swing 48 kg)
  • 2×10-10 kitörés 20 kg (rúd a nyakban) + 1 swing 48 kg
  • 2×10 lábhajlítás fitballon
  • 2×10 haskerék

És a végén egy kis pörgés:

  • 100 SNATCH 24 kg 3’25”

Most az volt a célom a snatchnél, hogy minél rövidebb idő alatt kész legyen. Szerintem elég jól sikerült 🙂

És itt van két barátom. Az egyik Keresztes barátom, aki éppen deep squat-ot csinál 🙂

Valamint Tóbiás barátom garbóban 🙂 :

Szombat – Pihenő

május 22, 2010

Ma pihenő napot tartottam. Viszont volt SMR, FMS, ZHealth, Tomi-féle csodakenőcs, stb. Azért jó minden ilyesmit megtanulni, mert olyan, mint a szerszámok az öveden. Ha baj van, leveszed a megfelelő szerszámot és megjavítod magadat, vagy az áldozatodat. Két napja húzódott meg a nyakam, mára már alig érzem, holnap edzeni is tudok normálisan. Régebben ezzel vagy két hetet szenvedtem. Tehát asszem megéri befektetni 🙂

Péntek – Tankcsapda

május 22, 2010

Csak egy laza átmozgatás volt, de az előző nap után ez is nehezemre esett. Még az  időt is elfelejtettem mérni, csak a második körben indítottam el az órát. 3 kör:

  • 10 kipping húzódzkodás
  • 15 felülés
  • 20 wall ball 7 kg medicinnel

7-8 perc körül lett.

Este pedig elmentünk Tankcsapdára. 4 év után jöttek ismét Ceglédre, most az új lemezükkel turnéznak, de persze játszottak régebbi számokat is. Elég jól nyomták a fiúk, bár csak tatásan és mamásan eldanolásztunk a lelátón 🙂 Ettől még jó volt 🙂