Rotary maraton

Felvirradt a nap. Beneveztünk a debreceni Rotary maratonra. A SAGAKU Sportklubból hárman mentünk: Nagy Szilvia 8. kyu negyedmaratonra, Nagy Péter 8. kyu és Erdődi Mihály 1. dan (én 🙂 ) pedig maratonra. Előzményként annyit kell tudni, hogy az egész azzal indult, hogy egy ismerősöm megállított, hogy nem akarunk-e indulni a maratonon, én pedig rávágtam, hogy de 🙂 . Soha nem szerettem futni, és az elmúlt években nem is futottam. Életemben 15 kilométer körüli volt a legnagyobb táv, így elég merész elhatározás volt. A felkészülés is nagyon tudományos volt. Február körül megbeszéltük, hogy lassan kéne futni néha, ha már futóversenyre megyünk. Összesen 7 alkalommal futottunk, a következő távokat:

1. 6 km

2. 7,9 km

3. 9,7 km

4. 12 km

5. 23 km

6. 8 km (csak, hogy kipróbáljam az új futócipőt)

7. 32 km (Kecskemétről Ceglédre)

Az utolsó futás két hete volt, és az egyik tanulság az volt, hogy a maratonon még éreztem, hogy bennem volt, nem regenerálódott a lábam teljesen.

Amit nem bántam meg, hogy vettem egy normális futócipőt, enélkül nem sikerült volna, az biztos.

Szóval megtörtént a nevezés, megkaptuk a rajtcsomagot, és elkezdtünk hangolódni. Ránézésre majdnem úgy néztem ki, mint aki szokott futni 🙂 Futócipő, futózokni, cicanadrág, meg futós övtáska a kulacsnak meg a zabszeletnek.

Na a lényeg: elindultunk. A teljesítendő táv maratonon 42 195, negyedmaratonon pedig 10 548 méter. A kijelölt útvonalon egy kör 5274,375 méter volt, ebből 8 volt a teljes táv.

Az első két körben együtt futottunk, ennek a végét Szilvi meghúzta, ő ezzel lazán teljesítette a távot, egy félmaraton benne van bármikor. Ezekben a körökben még jó volt a hangulatunk, poénkodtunk, a körönkénti egy frissítő állomásnál meg sem álltunk, csak futás közben ittunk egyet, mint a nagyok. A terv az volt, hogy 35 perces köröket teljesítünk, így kb. 4 és fél óra alatt végezhetünk. A 32 kilométeres futásunk 2 hete 3 óra 40 perc volt, úgy voltunk vele, hogy a maradék 10 km már akárhogy belefér abba a két óra 20 percbe. Ja, mert 6 óra volt a verseny limitideje, aki nem ért be, kizárták.

A harmadik körben megettem egy zabszeletet futás közben, a frissítőnél pedig megálltunk, és ittunk több pohárral is.

A negyedik körtől már eléggé fájt a lábam. Nem csak az izmok, de a térdeim is, gondolom az izmok kezdték el összehúzni, meg a 105 kilóm sem éppen egy futóalkat. Itt már nyújtottunk is egy kicsit a frissítőállomásnál, de elég rossz volt újra elindulni, fájt a lábam. Egyszer csak hallom, hogy valaki kiabál, hogy “Hajrá Misi!” Intettem egyet, hátra sem néztem, de aztán felfogtam, hogy Debrecenben vagyok, itt nem sokan ismernek 🙂 Rácz Csaba sensei volt, akinek ezúton is köszönöm a biztatást 🙂

Az ötödik körben már nagyon szenvedtem. A testem minden lépésnél azt mondta, hogy Állj! A lelkem meg azt, hogy Nem! Volt időm gondolkodni is. Megpróbáltam meggyőzni a testemet. Mivel úgy mondjuk, hogy “az én testem”, ebből következik, hogy az nem én vagyok. Én valaki más vagyok, és ez a testem. Tehát, ha fáj a testem, az NEM nekem fáj, csak a testemnek… nem tudom, mennyire érthető 🙂 Egy kis ideig segített, de utána már mindegy volt.Létrehoztam belső, ellazult állapotot is, de egy idő után ismét a fájdalom kerekedett felül. Azért a mediballnak megint vettem hasznát ebben, mert ott az edzés fő része az ellazulás. Még akkor is, ha küzdelem van éppen, vagy bármi történik körülötted.

A hatodik kör első felében azt éreztem, hogy éppen a poklot tapasztalom meg. Két dolog segített sokat: az egyik, hogy Szilvi, az egyetlen szurkolónk minden kör végén bekiabálta, hogy hajrá, és így nem éreztük magunkat olyan egyedül. Kis dolog, de abban az állapotban sokat segített. A másik, hogy Petivel végig együtt maradtunk. Amikor én voltam mélyponton, ő húzott, amikor ő, akkor meg én. Aztán a hatodik kör felénél történt valami. Akinek füle van, az hallja 🙂 Jött egy sugallat, hogy a fáradtság és a fájdalom ellenére mozogjak úgy, mintha épp akkor kezdeném a futást. Pár lépésnyi próbálkozás után azt éreztem, hogy hirtelen összeáll a tengely, elkezd lüktetni a “koronám”, és az előzőekhez képest sokkal könnyebben megy a futás. Pár perc után még a térdfájásom is elmúlt. Csak arra kellett figyelnem, hogy ezt az állapotot fenntartsam. Azon a maradék két és fél körön ez segített át, ebben biztos vagyok. A pokol után megtapasztaltam a mennyországot is, már amennyire erre az adott körülmények között lehetőség volt…

És szükség is volt rá, mert amilyen rossz állapotban voltam az előző két körben, olyanban volt Peti az utolsó kettőben. Nem tudom leírni azt az állapotot, amikor mindened fáj, de nagyon, semmi kedved futni, de még élni sem és mégis mész tovább. Ami még durva volt, hogy az utolsó két körre annyira kiszáradtunk, hogy már nem is izzadtunk.

És eljött az utolsó kör vége, amikor végre rákanyarodhattunk a célegyenesnek kijelölt kis sávra, addig csak másokat láttunk ott futni. Nagyon jó érzés volt, már előtte összepacsiztunk, hogy megcsináltuk. Gyakorlatilag futóedzés nélkül lefutottuk a maratont. A 6 órás limitidőbe belefértünk, 5 óra 26 perccel, ami plusz öröm volt. A futás végi állapotunkat jellemzi, hogy az első felében tudtuk tartani a 35 perces köröket, az utolsó két kör már 50 perc körül volt körönként…

A fizikai megterhelésen felül nekem egy nagyon nagy belső utazás is volt. Ha belegondolsz, bármit csinálni fárasztó folyamatosan 5 és fél órán keresztül, nem hogy futni. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ez volt életem legnehezebb próbatétele, pedig volt már egy pár. És hiszem azt, hogy ebben az a három dolog segített, ami a sportklub logójában is szerepel:

A Sagaku japánul egyensúlyt jelent. A karate a technika, ebben az esetben a kitartás, a fel nem adás. A kettlebell az alap kondíció, állóképesség. A mediball pedig az ellazulás, a befelé figyelés. Ennek a háromnak az egyensúlya adja meg azt a harmóniát, ami az élet minden területén szükséges.

És végül köszönöm mindkét sporttársamnak, hogy segíthettük egymást.

Reklámok

13 hozzászólás to “Rotary maraton”

  1. Nagy Laci RKC Says:

    Nagy vagy Misi!!!!
    Gratulálok!!:-)

  2. Szunda training Says:

    Gratulálok én is!

    Nagyon inspiráló, komolyan kedvem lett lefutni egy maratont. Pedig utálok futni 🙂

    Zoli

  3. Juci RKC Says:

    Öregem!!! Hát ez óriási.
    Nagyon-nagyon hatalmas háromszoros gratula, kalaplengetés és hiphiphurrá!

    Fogsz még maratont futni? 🙂

    • erdodim Says:

      Köszi 🙂 Mostanában nem futok egy métert sem asszem 🙂 De, hogy mit hoz a jövő… 🙂 Van még két dolog, amit nem szeretek a futáson kívül: az úszás és a biciklizés, úgyhogy lehet, hogy el kéne menni egy Iron Man-re 😀

  4. Juci RKC Says:

    Igen, az IronMan (vagy legalábbis a triatlon) logikus lépés lenne ezek után 🙂

    Én is kacérkodtam a gondolattal, de annyira utálom összevizezni magam a hideg vízben, hogy a triatlonból biztosan nem lesz semmi. (Mármint azt leszámítva, hogy a harmadik maraton után nagyon erősen megfogadtam, hogy ilyet soha többé, mert mostmár biztos, hogy ez tényleg rohadtul fáj).
    Nekem a víz legyen 30 fokos, a körülötte levő levegő minimum 35 fokos, és mindig tudjak a vízből szemkontaktust találni egy pincérrel, aki hoz nekem egy koktélt kis napernyőcskével.
    Belátom, hogy ezek nem a sikeres triatlonos attribútumai 😀

  5. geryman Says:

    Gratulálok! Tigris vagy!
    Én ha ilyenbe fogok, akkor az Iron Man lesz, mert kettőt ütök egycsapásra 🙂 De azért még várok a gondolattal 🙂

  6. A.P.M Says:

    Ha a maratont lefutottad, akkor érdemes lenne kipróbálni magad a Kinizsi 100-as túrán is 🙂 Az csak 100 kilométer gyaloglás. Egyre kevésbé titkolt vágyam, hogy lefussam én is a maratont, így érdekes találtam az írásod, élménybeszámolód. Állat 😀

  7. cscsaky Says:

    Master Yoda ! Gratulálok, az Erő Veled van. Élvezetes volt olvasni is, szemléletesen írsz. Elfáradtam ahogy olvastam. 🙂

  8. Laci Says:

    Osu Misi!

    Már rég olvastam a blogodat de már az első bekezdés amit elolvastam elég volt hozzá hogy valami újat tanuljak és elgondolkodjak rajta 🙂

    Köszönöm, és további minden jót és gratulálok!

    Laci

  9. Mer’ úgy szoktuk… | Erdődi Mihály RKC blogja Says:

    […] Sokan azt gondolják, hogy a maratont nem lehet csak úgy lefutni. Én nem nagyon szoktam és nem is szeretek futni, de a maratont lefutottam. Kétszer. Pont annyiszor, ahányszor Chuck Norris elszámolt a végtelenig. Persze, nem teljesen edzetlenül, és egyáltalán nem jó idővel, de lefutottam. A maraton több, mint 42 km… Tehát lehetséges? Igen. Egészséges? Nem. 😀  A beszámoló egyébként itt elolvasható. […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: