Archive for 2014. május

Ingyen kegyelem

május 7, 2014

Már pár hete várok arra, leírjam ezeket a gondolatokat. Azért vártam, hogy elmúljon a mérgem…

Az én értelmezésemben az ingyen kegyelem azt jelenti, hogy úgy teszünk jót másokkal, hogy közben nem várunk viszonzást. Sőt, a legjobb azokkal jót tenni, akik a leggázabbak, mert nekik van rá a legnagyobb szükségük. Mert pénzt se annak adunk, akinek már sok van, hanem annak, akinek nincs. Pontosabban most MÉG annak adunk, de hamarosan letelik az idejük…

A méregnek pedig nem azért ez a neve, mert annyira jót tesz nekünk, ha mérgesek vagyunk…

Na ennyit a filozófiáról, jöjjön a gyakorlat!

Az elmúlt másfél évtizedben megpróbáltam egy bizonyos irányba fejlődni, itt a belső fejlődésre gondolok. Ennek voltak következményei természetesen, mint például az (már ezredszer hozom ezt a példát), hogy leszereltem, és önálló ember lettem. Azt nem mondom, hogy szabad, mert azon még csak dolgozom, de ez is cél. Menet közben alakult úgy – ez nem volt a terv része, de jól esik, amikor mesélik -, hogy bizonyos dolgaim példaként szolgálnak másoknak ahhoz, hogy boldogabb életük legyen. Mert mondjuk emiatt mert váltani, emiatt mert belekezdeni valamibe, stb…

Shigeru mester mondja (szintén sokadszori idézet), hogy a rabszolgának könnyű a dolga, mert csak azt kell tennie, amit mondanak. A királynak ezzel ellentétben egész nap jár az agya, hogy mit, hogy, miért, hogyan jobban…

És ezennel témánál vagyunk. Akik – és most minden beképzeltség és magasztosság nélkül értendő – példát vesznek valamiért a tevékenységeimről, két csoportra oszthatók. Az egyik csoport, akik nyíltan megmondják, hogy ez, meg ez tök jó ötlet, én is úgy csinálom, ahogy te, mert látom, hogy jó és működik. Nekik természetesen segítek is, ha kérik, és ha tudok.

A másik csoport az, aki folyamatosan ellenem dolgozik, de azért az ötleteket lenyúlja. Ők a méregkeverők, miattuk vagyok mérges. Persze tudom, hogy ezek csak leckék, amiket meg kell oldani, és azt is tudom, hogy fölösleges mérgelődni, mert ami megtörtént, az megtörtént, már mindegy. De komolyabb esetekben ez még nem megy, csak kicsiben. Mert vannak, akik éveken át fikáznak, kritizálnak a hátam mögött, de azért mégis azt csinálják, amit én, mert működik. Pl. a kettlebell szar, mert neki én hiteltelen vagyok. Eltelik pár év, és hopp! máris egy fantasztikus kettlebell instruktorral állunk szemben. Vagy amikor kárörvendően nézi, ahogy saját lábra állok, saját edzőteremmel, és amikor mégis virágzik a dolog, akkor ő is nyit egyet, mert azért az úttörő munkát jó, ha más már elvégezte. Vagy megcsinálok egy rendezvényt, a másik meg tokkal-vonóval lenyúlja, csak átnevezi, és keresztbe szervez.

És itt jön az ingyen kegyelem. Ilyenkor kellene ezeknek a seggfejeknek segítenem és mosolyognom. De még nem fogok. Mert itt bejön a harcművészet is. A bunyóban aki bejön a területemre, ami mondjuk kéz-, vagy lábtávolságra van, azt leütöm. Az életben is aki bejön a területemre, azt leütöm. Persze képletesen, de alapból úgysem gondolkodik el, így meg hátha. Persze, mivel amit csinál, az nem belülről fakad, ezért nem fog sokáig működni neki, csak nehéz kivárni. Nyilván ki fogom, csak nehéz. És látom, tudom, hogy más instruktorok is szívnak a seggfejek miatt, amikor lenyúlják az ötleteiket, és mondjuk ugyanarra az időpontra szerveznek ugyanolyan témájú szemináriumot. Mert jó ez a buli, csak túl sok a köcsög (a’la Gino 🙂 )

És persze üzenem mindenkinek, hogy csak azért, mert ők nem úgy gondolják, nem fogom másképp csinálni. Példa erre a Magyar harcos képzés, mert már vidékről is csatlakoznak csapatok. Vagy a Kürtös Táncegyüttes, ahol folyamatosan telt házas próbákon készülünk a fergeteges fellépésekre 🙂 Vagy a kettlebell edzések, ahol már ötödik éve nagy létszámmal edzünk. Nekem ez a hiteles visszajelzés, nem a seggfejek véleménye. Csak nehéz.

De ha nem lenne nehéz, nem lenne feladat, nem lenne lecke. Ha minden az ölünkbe hull, akkor nem lesz értéke. Visszatekintve arra a 15 évre, látom, hogy nagy utat tettem meg, előre nézve pedig nem látom, hogy mennyi van még. De a cél megvan, az az iránytű, így mindig csak a következő lépésre kell figyelni. Ha nem erőlködök, csak hagyom, hogy a jövőben megalkotott kép közeledjen, akkor csak várni kell, és kész, minden úgy alakul, ahogy kell. Ez kicsiben úgy tapasztalható meg az életemben, hogy amikor véletlenül ugyanarra az időpontra két program van, akkor nem kezdek el görcsölni, meg szervezkedni, idegeskedni, hanem az egyik úgyis lemondja az esetek szinte 100%-ában. Minden úgyis úgy lesz, ahogy jó. Csak néha kurva nehéz 🙂