Archive for 2015. szeptember

Autodidaktizmus és teljesítménykényszer

szeptember 10, 2015

Több olyan mozgásformát, sportot tanulok, gyakorlok, amik nem egyszerűek 😀 Kezdjük rögtön a kettlebellel! Amikor valaki meglátja mondjuk a swinget, azt gondolja, hogy ez egy tök egyszerű, lóbálgatós gyakorlat. Aztán, amikor elkezdünk belemenni a mélyébe, kiderül, hogy annyi összetevője van, annyi mindenre kell egyszerre figyelni, hogy még az olyan egyszerű feladatok is kihívást jelentenek, hogy feszüljön a farizom. De van, aki annyira okos, hogy ő jutúbról megtanulja. Persze, ha sérvet kap, akkor a kettlebell a hibás…

Aztán ott van a harcművészet. Mindig, minden technikát, mozdulatot lehet pontosabban, jobban csinálni. Persze, csak akkor, ha elég lassan csinálod, és hajlandó vagy akár milliméterenként is ellenőrizni a saját mozgásodat. Ez pedig nehéz, és fárasztó. Attól, hogy azt gondolod, hogy nagyot tudsz ütni, nem biztos, hogy az úgy is van. Sok emberrel sikerült már megtapasztaltatnom ezt. De van, aki annyira okos, hogy saját stílust, rendszert hoz létre, és egy-két edzés elég neki ahhoz, hogy teljes egészében megtanuljon egy stílust. Persze, ha lesérül, akkor a rendszer a hibás…

Lovaglás. Ott kezdődik, hogy hogy ülünk a lovon, hogy tartjuk a lábunkat. Már mondhatom, hogy évek óta lovaglok, de amikor kimegyek az erdőbe lóháton, még mindig folyamatosan ellenőrzöm a pozíciót, a mozgást különböző jármódokban, meg mindent. És nagyon messze van a tökéletestől. Mert nem elég, hogy valahogy fent maradok a lovon. Szeretném élvezni is, szeretném érteni is, és FŐKÉNT szeretnék úgy lovagolni, hogy azzal ne tegyek kárt a lovamban. Márpedig, ha minden lépésnél rázöttyenek a hátára, akkor az káros neki. De van, aki annyira okos, hogy mindenre rájön magától. Persze, ha ő, vagy a ló megsérül, akkor a ló a hibás…

Néptánc. A magyar néptánc elképzelhetetlenül gazdag figurákban, motívumokban. Ezt is már évek óta tanulom, és néha azt hiszem egy-egy táncnál, hogy milyen jól megy már, de aztán meglátom magam egy felvételen és hirtelen kijózanodok. 😀 Mondhatnám, hogy 2 méteresen és 100 kilósan nem annyira egyszerű szépen mozogni, de ez csak kifogás lenne. És ugye nem kifogás, hanem megoldás kell. Itt is meg kell érteni, le kell lassítani a mozgást, ki kell iskolázni. Ha nem optimális a testem hozzá, annál nagyobb a kihívás 🙂 De ami tény, hogy hihetetlenül feltölt, ha egyszer elkapod a fonalat. De van, aki annyira okos, hogy ezt is megtanulja jutúbról. Lehet, hogy lesérülni nem fog, de szép nem lesz, amit csinál, az szinte biztos. És akkor a tánc a hibás…

Sokszor hallom, hogy azért nem kezd el valamilyen mozgást valaki, mert ő azt még nem tudja. Kicsit felkészül egyedül, és majd utána. Felkészül, hogy elkezdjen edzeni. Magyarul továbbra se csinál semmi értelmeset…  Hát jóhogy! Ha tudnád, nem jönnél ide. Pont azért gyere, hogy minél hamarabb megtanuld! Senki nem születik mesternek. Senki nem fekete övvel a derekán születik. Kivéve Csáknoriszt. 🙂 De komolyan. Haladni akarsz? Eredményt akarsz? Akkor állj fel, és kezdd el csinálni kérdezés és kételkedés nélkül, mert másképp nem megy. Ha félsz, akkor annál inkább kezdd el, hogy elmúljon a félelmed!

Ha olyan mozgást választasz, ami összetett és nehéz, akkor már az elején értsd meg, hogy nincs határidő. Nincs az, hogy neked két éven belül díjugrató versenyen kell részt venned. Fogadd el, hogy a tanulás egy lassú folyamat. Csak szép nyugodtan gyakorolj, és majd eljutsz valahova életed végéig. Az, hogy hova, teljesen mindegy. Nem vagyunk egyformák. Csak élvezd a tanulást, élvezd a gyakorlást!

És persze az örökzöld téma: a versenysport NEM az egészségedet szolgálja. Ki fogod zsigerelni a testedet, lesérülsz, beteg leszel. Kinek akarsz bizonyítani? Kinek akarsz megfelelni? Magadnak? Legalább ne hazudj! Ha elfogadnád magad, nem akarnál állandóan bizonyítani. Kit érdekel, ha nem leszel bajnok, ha nem te leszel a legjobb valamiben? Gyakorolj, és érezd jól magad! Hidd el, ennyi bőven elég. És egészséges…

Persze, ha nem használ a szó, akkor majd használ a kórház 😉

https://www.youtube.com/watch?v=ucYFv0LFAtw&list=RDucYFv0LFAtw#t=13

 

Fekete-fehér-szürke

szeptember 1, 2015

Talán a Tídzséhúkerben hallottam először, hogy “Az élet nem fekete és fehér, hanem a szürke sok-sok árnyalata.” Azóta sikerült kicsit jobban megértenem ezt a mondatot, és elég nagy igazság van benne. Most nem kezdem el megint, hogy melyik népcsoport a jó, melyik a rossz, mert mindenhol van ilyen is, meg olyan is. Most az edzőt veszem górcső alá.

Ebből a szempontból mindegy, milyen edzőről beszélünk. Lovagló, erőnléti, labdarúgó, akármi. Egy közös van: a kliens megbízik bennük. A kliens a segítségét kéri, hogy elérhesse a céljait. És bizonyos szintig a kezébe adja az életét. Sokszor ez igazabb, mint gondolnánk.

Itt jön a csavar. Mert az edző is szeretne eredményt elérni, de ha ego problémái vannak, akkor nem lát reálisan. Minél gyorsabban szeretné a klienst hozzásegíteni az eredményhez, ami alapvetően nem baj, de legtöbbször ez az egészség rovására megy. Tipikusan a “Meggyógyítalak, ha beledöglesz is” szitu.

Ha valaki eljön hozzám edzeni, akkor igenis felelős vagyok érte. Akkor igenis az én dolgom, hogy vigyázzak rá, mert ő nem ért ehhez, nyilván ezért jött hozzám. Vannak persze állandóan okoskodó kliensek is, akik mindig, mindent jobban tudnak, de ők szerencsére nem maradnak meg sokáig egy helyen…

Szóval ez az edzősdi egy olyan dolog, mintha egy vakot vezetnénk át az úton. Segíthetünk is neki, de egy teherautó elé is vezethetjük.

images

Ugye alap, hogy ha nem lépsz ki a komfortzónából soha, akkor nem is fogsz fejlődni soha. De ha mindig, minden edzésen határterhelést kap a kliens, akkor elég hamar le fog sérülni. Lehet, hogy gyorsabb lesz a látható eredmény, mint más edzőnél, de hosszútávon a tolószék is hamarabb megjelenik az életében… És ez igenis az edző felelőssége. Hogy a saját lelki defektjeit ne a kliensen akarja kompenzálni. Ma már mindenki edző, meg akadémiát nyit, meg saját rendszert hoz létre. A sok szerencsétlen vak meg bolyong a teherautók között. Mert ránézésre nem látszik, hol vagy jó kezekben. Tipikus konditermi szokás, hogy attól kérek tanácsot kezdőként, akinek a legnagyobb bicepsze van, mert ő biztos tudja. Így szépen minden generáció megtanulja ugyanazt a hülyeséget, mert arra egyik sem képes, hogy egy szakembert megkérdezzen. És csodálkozik, ha leszakad a mellizma…

Az én tanácsom csak annyi, hogy ha el akarsz kezdeni sportolni, nézz szét, milyen lehetőségek vannak, nézd meg mennyien vannak egy adott helyen, kérdezősködj mindenkitől, és próbáld meg kideríteni, hogy hány ember sérült már meg ott edzés közben. Meg persze beszélgess az edzővel arról, hogy ő milyen értékek mentén végzi a dolgát. Akkor talán nem üt el a teherautó.