Archive for 2016. szeptember

Képes, spirituális úti beszámoló Görögországról – 2.

szeptember 30, 2016

Tegnap este még elmentem a nemzeti múzeumba, mondom, hátha nyitva van, és nyitva is volt, de már nem mentem be, mert azt mondta a pénztáros, hogy 40 perc múlva zárnak, a múzeum meg elég nagy. 🙂

14528209_1116307338459262_62852096_n

Tovább folytattam a megfigyeléseket és a következtetések levonását. Feltűnt, hogy nem láttam eddig biciklist. Aztán séta közben rájöttem, hogy feltehetően azért, mert nem bírnának feltekerni a sok dombra. Meg lehet, hogy életveszélyben is lennének… A gyalogost úgy alapból nem engedik el sehol, csak, ha már a kocsi előtt van szinte, vagy, ha zöld a lámpája. Az is igaz, hogy szinte minden kis szar útkereszteződésnél van nekik lámpa, így javul a túlélés esélye… Azért elkényeztetve nincsenek, egy olyan úton átkelni, mint amilyen a Hungária-Kerepesi kereszteződés, 10 másodperced van. És most jut eszembe, hogy járókeretes nénikéket se látni. 😀

Ha esetleg nem tudtatok emiatt aludni, ilyen papucsot kaptam: 😀

14483745_1116307308459265_1119960630_n

Hogy legyen elképzelésetek arról, milyen gyalogosnak lenni Athénban, itt egy fotó egy átlagos járdáról:

14528175_1116307371792592_1131397237_n

De ilyen is van, nem is olyan ritkán:

14528324_1116307321792597_1623735526_n

És ilyen sztráda is, ez viszont ritka:

14543464_1116307381792591_1566000650_n

További megfigyelésem a közlekedéssel kapcsolatban, hogy a szűk utcák miatt mindenki tök jól lehúzódik, a megállás helyét egy jellegzetes karistoló hang jelzi, ami a felni felől jön. 🙂

14518691_1116307335125929_318499042_n

A motorosokra vonatkozó szabályokat továbbra sem sikerült kiismernem. Van, aki bukó nélkül megy, van, aki abban. Van, amikor csak a sofőrön van, van, amikor csak az utason. Van, hogy az utas tetőlécet tart közben, van, hogy motoros rendőrök ketten ülnek a motoron, és van, hogy civilek bukó nélkül hárman. Ezt mind láttam. De összességében mindenki elég lazán és dinamikusan kezeli a közlekedést. 🙂

Ma reggel felkeltem időben, hogy a regisztrációra odaérjek, ilyen helyeken battyogtam:

14501922_1116307265125936_491819276_n 14528304_1116307275125935_1512850570_n

Laza 40 perc séta volt az út odáig, 20 perccel kevesebb, mint visszafelé, mert reggel lejtőn megyek, este emelkedőn… Ahhoz képest, hogy nem szeretek gyalogolni, egész sok kilométer beugrott a lábaimba… Pláne, hogy eddig még sehova nem sikerült ugyanazon az útvonalon odajutni. 😀

A képzésen hamar elrepült az idő. A regisztrációra várva a mögöttem lévő fickó megkérdezte, hogy gavaritye paruszki, mondtam, hogy nyimnógá. Amikor a fülhallgatós cuccot vettem át a tolmácsolás miatt, az adminisztráló nő úgy köszönt, hogy zdrásztvujtye. Amikor gyógyítást gyakoroltunk, a görög csaj azt mondta, hogy ócseny hárásó. (Akik nem tudnak oroszul, majd gúgli fordítóval megnézik. 😀 ) Mondom magamban, hogy ennek a fele se tréfa, ezek olyan jelek az univerzumtól, amit már nem lehet félvállról venni. Erre hazafelé a War Museum-ban a pénztáros megkérdezte, hogy orosz vagyok-e. Végül rájöttem, mit mutatnak a jelek! Hogy a Systemás póló volt rajtam. 😀

sibirski-kozak

Ahogy már említettem, voltam a War Múzeumban a képzés után, azért ide mentem be, mert útba esett, és a nemzetibe megint csak későn értem volna oda. Lehet, hogy holnap kipróbálom a metrót… Kívülről nem tűnt nagy durranásnak, de egyébként nagyon sok darabból álló gyűjtemény található benne. Rögtön egy olyan valamibe botlottam, amiről a gulyáságyú jutott eszembe. 😀

14445732_1116307205125942_75048859_n

Meg egy helikopterbe, amibe kizárt, hogy beleültem volna valaha is…

14408965_1116307178459278_175356520_n

Utána vettem jegyet, amit egy hadaró és pösze görögtől vettem, akit elég nehéz volt megérteni, pedig mondtam neki, hogy lassabban már, öreg! Pl. mondta, hogy nem lehet vakut használni, és a flash szót úgy ejtette, hogy flász. 😀 Na így elhadart egy fél monológot, én mondtam neki közben, hogy oké, meg jesz, aztán bementem. 😀 Érdekes dolog a kiállított tárgyakat úgy nézni, hogy közben az évszámokat összevetjük, mert ha ezt nézzük, akkor arra gondolhatunk, hogy egy primitív kultúra hagyta hátra:

14542635_1116306951792634_500629052_n

Viszont az is lehet, hogy csak Pistike, vagyis inkább Sztavroszka gyurmázott az oviban, mert mellette meg elég jól kidolgozott, aranyozott sisak és kard látható ugyanabból a korból:

14542686_1116306888459307_1249236456_n

Közben csináltam egy szelfit Homérosszal:

14518563_1116306868459309_1811130111_n

És lehet, hogy rájöttem a díszőrség pár titkára, amit lehet, hogy ők maguk sem tudnak. Ezen a képen egy ősgörög látható:

14518704_1116306855125977_1164113532_n

Inkább nézném mondjuk kozáknak, de az volt odaírva, hogy valami tábornok. Mármint nem ez, hanem a neve, csak azt elfelejtettem. Legyen mondjuk Militarosz. 🙂 Namármost, ha megnézzük, Militarosz tábornokon gyakorlatilag bőgatya van, nem egy szoknyácska, mint a díszőrön, vagy legalábbis nem mini. És van egy derék copfja, a leborotvált fején. Ha megnézzük a díszegyenruhát, ezeknek az elferdült, jelképes maradványai lehetnek a szoknya és a lógó izé.

14527603_1115251858564810_1992610911_n

A papucs orrán pamutbojtra még nem jöttem rá, de nem adom fel a nyomozást. 🙂 Lehet, hogy rendőrnek kéne mennem. 🙂

Itt van még pár, katalógusba való minőségű kép a múzeumból:

14502077_1116306915125971_1729899484_n 14508463_1116307031792626_2111246013_n 14508638_1116307228459273_89860225_n 14518371_1116306838459312_1692283825_n 14527458_1116307011792628_532939436_n 14527504_1116307145125948_623833760_n 14528187_1116307005125962_169787036_n 14542737_1116307068459289_1119892466_n 14542820_1116306885125974_545625254_n 14542875_1116307075125955_270111450_n 14542894_1116307165125946_113614858_n

Arra nem jöttem rá, hogy ez a sarkantyú milyen célt szolgált anno, hacsak azt nem, hogy megöld a lovadat, ha nem működött:

14543629_1116307105125952_857265183_n

Szójátékot is játszottam, ezeket az agyagizéket próbáltam megfejteni:

14527538_1116306985125964_1194664817_n

Ha feltételezem, hogy ezt is jobbról balra kell olvasni, mint a rovásírást, akkor a jobb felső agyagot sikerült megfejteni, az van ráírva, hogy “lóbálna” 😀

A többire nem volt időm, mert sietve odajött a teremőr-pénztáros adóvevővel a kezében és elhadart-pöszézett valamit, amiből annyit hámoztam ki, hogy siessek a nézelődéssel, mert zárnia kell. Hétig volt a nyitvatartás, ez 6:40-kor volt. Azt nem értettem, hogy most támadás érte a múzeumot, vagy mennie kellett a gyerekért, vagy mi a baj, de siettem és eljöttem.

Még este kimerészkedtem az utcára, mert fáradt voltam ugyan, de mondom, ha már itt vagyok, akkor ne a szobában ücsörögjek, ahol a takarítónéni kitakarított. 🙂 Szépen összepakolta a cuccaimat, és először a lepedőre is azt hittem, hogy kicserélte, de emlékeztem, hogy reggel véletlenül ráfeküdtem egy szúnyogra, ami ettől szörnyet halt, és kifolyt a közös vérünk. Ez a kis vérfolt az ágy bal alsó sarkáról átkerült a jobb felsőre. 😀 Gondolom, úgy volt a lepedővel, mint sokan az alsógatyával, hogy ha kifordítom, két napig hordhatom. 😀

Szóval kimerészkedtem GPS nélkül az utcára, egyelőre csak pár háztömböt kerültem meg, ábécét kerestem, amit nem találtam ugyan, de Vukovics Józsinak fényképeztem egy kulcsmásoló műhelyt:

14542707_1116306738459322_1592486030_n

Nem sokkal mellette volt egy büfé, mondom, nem mehetek úgy haza, hogy nem eszek görög giroszt. Bementem, és röviden tanulmányoztam az étlapot 😀 :

14518754_1116306705125992_623120016_n

Mondtam vagányan, hogy girosz plíz. Megkérdezte milyen legyen (gondolom), erre nem tudtam mit felelni, csak azt, hogy de csilivel ám! 😀 Mondta, hogy csak erős, őrölt pirospaprikája van (ezt nem értettem, csak utólag jöttem rá), mondtam, hogy oké. Elkezdték csinálni, közben megkérdeztem, mi az a kalapáki, mert láttam az étlapon, és ugye hihetetlenül jól kiismerem magam a görög jelrendszerben. Mutatott valami rablóhús-szerű dolgot, mondom akkor azt is kérek. De akkor giroszt nem? De azt is. Egy girosz, egy kalapáki. Becsomagolja? Nem, itt fogyasztom. Rendben, foglaljon helyet, kivisszük. Na persze ez a párbeszéd az életben nem így nézett ki, hanem mindenki halandzsált össze-vissza, miközben jelbeszéddel mutogatta, amit akart. 😀 Szerintem sokkal szórakoztatóbb utazni, ha az ember nem ismer egy nyelvet se rendesen. 😀

Leültem, közben néztem a híradót a tévében. 😀 Kérdezi, hogy inni kérek-e, mondom nem. Azért a szintén ott dolgozó Marika néni (nem tudok egy görög női nevet se) hozott egy kancsó vizet a biztonság kedvéért. Ja! De tudok: Afrodité. Szóval Afrodité néni hozott vizet. Sztavrosz kihozta a két kaját, mindkettő pitában (király, vastag, ott sütött tészta), benne hús, zöldség, sült krumpli, bőven megszórva erős paprikával. 🙂 Először a giroszt ettem meg, közben kezdtem érteni, hogy miért hozták a vizet, jó anyag volt a paprika. Na azért közel se volt olyan, mint az Üvegtigrisben a Jedi-burger, de nem volt rossz. A kalapáki is finom volt, de nem volt az az Isten, hogy igyak a vízből, még azt hiszik, északon puhányok élnek. 😀 Benyomtam a két pitát, és jóllakva elköszöntem. Búcsúzóul mondta, hogy gúd. 😀 Kint az utcán azért már megtöröltem a homlokomat. 😀

Miközben kerestem a hazafelé vezető utat, találtam valami pékség-szerűséget is. Vettem sajtos spenóttal töltött valami tésztát, olyasmi, mint a lekváros fornetti, meg vettem valami édes péksütit is, de még nem kóstoltam meg őket. És vettem egy fél kiló gyümölcskenyér-szerűt is, feltéve, ha jóra gondolok. Csokidarabok, és dió van kalácstésztában, vagy nem tudom. Ezt se kóstoltam. De az édes péksütit szépen betette egy dobozba, és úgy adta oda. Ott üvegpohárban adják a sört, nem odabasszák eléd egy papírpohárban.

14501875_1116306681792661_22915006_n

Végül szerencsésen hazataláltam, holnap folytatom. 🙂

Képes, spirituális úti beszámoló Görögországról :-) – 1.

szeptember 29, 2016

Az úgy kezdődött, hogy nem ide akartam jönni erre a képzésre, illetve először de, de aztán mégis inkább Spanyolország mellett döntöttem, és végül mégis ide jöttem. 🙂 És úgy gondoltam, ha megosztom az élményeimet, tapasztalataimat, megvilágosodásaimat, az nektek csak jó lehet. 😀

Megpróbálok jó sok fényképet is beilleszteni, hogy vizuálisan is beépüljön minden információ. 🙂 Persze most is törekedni fogok arra, hogy lehetőleg sok életlen, vagy túlexponált képet készítsek, ez amolyan védjegy nálam. 😀 És időnként valami hasznos, értelmes dolgot is belecsempészek az írásba. 🙂

Szóval honnan kezdjem? Megrendeltem először a szállást, ami mától érvényes. Aztán a repülőjegyet, ami meg tegnapra szólt. 🙂 Aki szemfüles, már most láthatja, hogy itt van mínusz egy éjszaka. 🙂 Úgy voltam vele, hogy rátétázok az egész útra, aztán minden a lehető legjobban fog sikerülni úgyis. A repjegynél azért nem volt döntési lehetőségem, mert fapadossal jöttem, ami harmad annyiba kerül, mint amúgy, és erre a gépre volt hely, gondolom…

14508654_1115251195231543_667788857_n

A gép nem okozott csalódást, pont ugyanúgy nem fért el a lábam az ülések között, mintha busszal jöttem volna, csak ez kicsit gyorsabb volt. 🙂 Megpróbált a légitársaság megzsarolni, hogy ha nagyobb cuccot is akarok vinni magammal, akkor fizessek 12 000-et utanként, de nem tudták, kivel kezdenek… Én nem engedek a zsarolásnak, mert aztán rászoknak. Meg ha meg akarom mondani, hogy hova üljek, fizessek. Háhhááá! Korábban kell felkelni. Igaz, hogy így a folyosó felől ültem, és nem láttam ki ablakon, de legalább a lábamat ki tudtam nyújtani az üléssorok között. Az egyiket. És simán bepakoltam 12 napra egy hátizsákba. 😀 Kicsit feszes lett ugyan, meg se törölköző, se papucs nem fért be, de ez a legkevesebb, gondolom, a szálláson lesz… Ezzel a felszereléssel érkeztem Sztavrosz hazájába:

14483773_1115252171898112_824500027_n

Úgy voltam vele, hogy ha nem sikerül szállást találnom, akkor legfeljebb éjszakai városnézés lesz Athénban, sok cuccot nem kell cipelnem. 🙂 Szerencsére a López család befogadott egy éjszakára, amiért ezúton is végtelenül hálás vagyok, így reggel kipihentem vágtam neki a városnak…

Elindultam az Akropolisz felé, az ájgó navigált, de odaérve kicsit sokalltam a 9000 Ft belépőt egy rom megtekintéséért, így csak messziről néztem meg. 🙂 Mivel lett egy szabadnapom, a terv az volt, hogy megkeresem a képzés helyszínét, és megkeresem a szállást is, valamint lemérem, mennyi ideig tart az út, hogy reggel ne érjen meglepetés…

Ja ha valaki úgy képzeli el a spirituális fejlődést, hogy közben sírni-ríni kell, vagy faarccal nagy komolyan úgy tenni, mintha mi lennénk Buddha, akkor elég keserves élete lesz. Szerintem amin csak lehet, azon röhögni kell, amin nem lehet, azon nem kell, és meg kell vonni a vállunkat, majd menni tovább. Persze, nem baj, ha a tanulságot levonjuk, a leckét megtanuljuk, de azért meg kell élni a dolgokat, bele kell menni a tapasztalatokba. Ha meg az élet ad egy gyomrost, fel kell állni, és közölni vele, hogy: “Ennyit tudsz? Úgy ütsz, mint egy buzi.” Na ez volt a mai tanítás. 😀

Szóval mentem, mendegéltem, próbáltam beleérezni a városba, a hangulatba, kicsit átélni, hogy hol is vagyok…. Az első, ami elég hamar feltűnt, hogy a gyalogosokat nem sokra becsülik itt. 🙂 Mondjuk, ha a zebránál zöld a lámpa, átengedik, de ennyi. Nem is érdekli őket, ha veszélybe kerülsz az úttesten. 🙂 És járda se nagyon van. Vannak kb. 50 centi széles valamik, amik hasonlítanak járdára, de vagy egy fa nő ki a közepéből, vagy kocsi parkol rajta. Mindenhol.

A másik, ami feltűnt, hogy nagyon sok a motor. Főleg a Honda Transalp. 🙂 Mint az állatok úgy mennek a motorosok is. Kívülről úgy tűnik, hogy túl sok szabály nem vonatkozik rájuk.

Séta közben betévedtem valami arborétumba, vagy parkba, vagy valamibe, és ahol ki szerettem volna menni, az a kovácsoltvas kapu zárva volt. Viszont Pont láttam, hogy ahova nem tudok kimenni, ott őrségváltás van éppen, és a rácsnak támaszkodva néztem végig. Szerencsére jött a kertész haverja, akit be kellett engedni, ezért kinyitották a kaput, én meg kiszabadultam.

Ezt az őrségváltást is, és minden mást is próbálok úgy megfigyelni, hogy ne ítéljem egyből meg őket, legyek nyitott és befogadó, bár néha elég nehéz…

14527603_1115251858564810_1992610911_n

Mert mi tűnik fel az egyenruhán először? Hát a papucs orrán pamutbojt.

14459825_1115251778564818_587685774_n

Meg a szoknya. Meg a harisnya. Meg a sapin a lelógó izé.

14518769_1115251875231475_398615762_n

De biztos mindennek van jelentése, funkciója, története, csak én nem tudom. Viszont szakmai szemmel is érdekes volt nézni, rájöttem, hogy minden fordulatot, vagy mozgást egy bizonyos mozdulattal zárnak le. A két őr egy elég hosszú koreográfiával váltott, de tényleg érdekes volt.

14542646_1115251761898153_702062781_n

Eléggé nyüzsögtek a rendőrök a környéken, először nem tudtam, miért, de aztán láttam, hogy valami nagymenő török diplomatát hoztak testőrökkel. Az egyik rendőr egy csomó motor körül őgyelgett, volt köztük rendőrmotor is, meg vagy három Transalp, és odamentem megnézni őket. Na ez a fickó szinte nekem rontott, hogy

-Vaddujuvant?

Mondom: Kié ez a motorbicikli? – Öööööö…. Csak nézem a motorbicikliket.

-Ez egy csopper, Édes. – Honnan jöttél? – kérdezte a rendőr.

– Magyarországról.

Erre nem válaszolt semmit, csak vívódott, hogy elhajtson-e, vagy megkérdezze, hogy mi érdekes van a motorokban, nyilván ő vigyázott rájuk.

Mondtam neki, hogy nekem is van egy Transalpom, erre: “Ááááá!” És még el is mosolyodott. Úgy éreztem, ez a megfelelő pillanat, hogy távozzak. 🙂

Pár méterrel arrébb egy csapat kommandós ácsorgott egy rendőrautónál a járda szélén, azok is végig bámultak. Én nem tudom, ezek nem láttak még átlagos fickót, aki épp turista? 🙂

14518560_1115251928564803_258974276_nOké, hogy hátizsák, meg combtok, amiben otthon a pisztolyt szoktam hordani egyébként, de, hát na. 😀

Hú, sose érek a sok érdekesség végére… 🙂

Megtaláltam végül a képzés helyszínét,

14528372_1115251981898131_533390043_n

és a szállást is.

14501978_1115252071898122_1660918682_n

A kettő egy óra laza sétányira van egymástól, ami jól is fog esni szerintem minden nap. Meg amúgy is szeretnék délutánonként nevezetességeket megnézni.

Sétálgatás közben voltam még pár szép helyen, egyiket se nagyon tudom, hogy mi az, de szép. 🙂 Először örültem, hogy el tudom olvasni, vagy inkább ki tudom silabizálni a szavakat, aztán hamar kiderült, hogy a leírt szót hiába mondom ki, attól még nem értem, hogy mit jelent. 😀 Mondjuk azt megértettem, hogy “saláta” meg “óra”. Úgy mondják ők is.

14483913_1115251388564857_1394963514_n 14501916_1115251445231518_418061452_n 14508702_1115251545231508_2043810918_n 14509274_1115251601898169_1348260053_n 14518216_1115251515231511_309209372_n 14518410_1115251281898201_1360367087_n 14518765_1115251668564829_1395220313_n 14527383_1115251611898168_813927238_n 14527434_1115251591898170_545627810_n 14528241_1115251695231493_1749141441_n 14528292_1115251671898162_1351417932_n 14542750_1115251575231505_314652631_n 14542779_1115251625231500_1188522171_n 14542834_1115251395231523_2076290227_n 14542850_1115251568564839_1963981207_n

A képzés és a lakás között ilyen utacskákon kell menni. Kicsit nehezíti a dolgot a sok lépcső és emelkedő…

14509116_1115252091898120_1025684158_n 14527592_1115252105231452_592376837_n

Na, megérkeztem a szállásra, ahol egy öreg fószert találtam csak, aki a görögön kívül nem beszélt más nyelven. Nem úgy mint én, aki Minden nyelven IS tud. 😀 Felhívott valakit, ideadta a telefont, és egy erős görög akcentussal beszélő férfi elmondta, hogy a 203-as az én szobám, fizethetek később is, és hogy akkor kellene a passport. Mondom neki, hogy passport nincs, csak ID card. Aszongya: Nonono! Vájfáj passzvord. Jaaaa! Oké. “123frida” a Wi-Fi jelszó, ha valakinek esetleg szüksége lenne rá. 😉 Szerencsére az egész beszélgetésből pont azokat a szavakat értettem meg, amikre szükségem volt. 😀

Feljutottam a szobába, ahol tádámm! Van törölköző, és van egyszer használatos, eldobható papucs is. 😀 Az élet szép, trallala. 😀

Gugliztam a közelben egy ábécét, mert kezdtem éhes lenni, de elég nehéz úgy vásárolni, hogy a feléről nem tudod, hogy mi az, a másik felét sejted, csak nem érted, mi van ráírva. Vettem utcaikávé-készletet, hogy legyen poharam. Ez olyan egységcsomag, hogy van benne egy fedeles pohár, két csomag instant kávé, és két cukor. Ásványvízzel összerázod és kész. A szobában el is készítettem, de az egyik kávé papírja beleért a vízbe, ezért ráragadt a kávé, amit közben letettem a fehér lepedőre. Amikor felvettem, akkor láttam, mi történt, de mondom, hátha csak száraz kávépor, lesöpröm…. Nem az volt…

14459813_1115252188564777_2033589327_n

Na, mondom, baszki, ezt reggel meglátja a takarítónő, mit fog szólni? Hogy nem használok WC papírt? El kell tüntetni a foltot! Oké, de mivel. Ami van, azzal. Műanyag kanál, szappan, WC papír…

Először a WC papírral letöröltem a nagyját… Álltam a lepedőn lévő barna folt felett, kezemben egy szintén barna foltos WC papírral, és rájöttem, hogy nem javítottam a dolgon… 😀

Jól bevizeztem a lepedőt, és bedörzsöltem szappannal. A másik kávéspohárban hoztam vizet közben, és a műanyag kanállal kapartam le a barna habot, amit lemostam a pohárban. Bevizez, dörzsöl, kapar, mos. Bevizez, dörzsöl, kapar, mos. Szerintem egész jól sikerült…

14527401_1115252201898109_1865434007_n

Az elkészült kávé meg olyan rossz volt, hogy ki kellett öntenem… Mindegy, egy programnak jó volt. 🙂

Vettem egyébként egy csomó dolgot a boltban, ettem “Elvisz” márkájú orosz salátát, ami kimondottan finom volt. Hogy mitől orosz, arra nem jöttem rá, mert franciasaláta volt, de ízlett.

14483695_1115252221898107_970361630_n

Röviden ennyi a mai sztori, egész jól indul ez a két hét, megpróbálok holnap kevesebbet írni, de annyi az érdekesség… 😀

 

Mindig van választás…

szeptember 20, 2016

Módosítás nélkül teszem közzé:

 

“Igencsak különös a története, ahogy eljutottam Misihez.

Láttam a facebook-on egy blog bejegyzést a nyári férfivé avató táborról. Egy Édesanya írta le, hogy
milyen remek hatással volt a fiára az az egy hét, amit Misivel töltött.

Éppen ekkor volt az én gyermekemnél az évek óta tartó depresszív állapotában egy hatalmas
mélypont, amitől teljes tanácstalanság, elkeseredettség volt már úrrá rajtam. Egyszerűen nem
tudtam már hová fordulni, a következő lépés a pszichiátria lett volna. Ezt viszont teljes
bizonyossággal tudtam, hogy semmi kép sem szeretném, viszont a helyzet tarthatatlanná vált, és
leírhatatlan érzés volt nézni, ahogy szenved a Fiam. Ekkor olvastam azt a bizonyos bejegyzést. Mint
egy villámcsapás hasított belém a felismerés, IGEN! Valami ilyesmi kéne nekünk. Aztán egyből jött a
racionális énem, hogy mit mondjak Misinek? –Szia, Igaz, hogy nem ismerjük egymást, de nem tudnál
kezdeni valamit ez én gyermekemmel, mert van egy megérzésem? És, hát kb. így is történt.

Kértem telefonon egy személyes találkozót, amikor is előre bocsájtottam, hogy egy furcsa kérdéssel
fordulnék hozzá. Teljes nyugalommal mondott igent, és már másnap szakított is rám időt.
Kissé félve mentem le Ceglédre, fogalmam sem volt, hogy adjam elő a nem minden napi kérésemet,
de a végső késégbe esés hajtott hatalmas erővel. A beszélgetés nagyon közvetlenül zajlott, így végül
csak kinyögtem jövetelem okát, ha már leautóztam, és az lebegett a szemem előtt, hogy hátha valami
csoda történik. (hiszek a csodákban, szóval miért is ne)

Misi, elképesztő nagy nyugalmat árasztva meghallgatott, és még csak furcsán sem nézett (pedig erre
azért meg volt minden oka). Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy idegen nő
szeretné rábízni legféltettebb kincsét, a gyermekét, bízva valamiben, amiről magam sem tudtam
miben. Egyszerűen csak az erős megérzésem volt, minden racionalitással szemben. Miután
meghallgatott, azt mondta: – Rendben vállalja.

Ezért is, és a többiért is nem lehetek elég hálás neki. Az emberekbe vetett hitemet ez még tovább
erősítette.

Hétfői napot beszéltünk meg. Kissé félve, bár nagy jókedvvel mondtam el a Fiamnak az ötletemet,
(hiszen mégiscsak 21 éves), hogy lemehetne Ceglédre egy hétre, mint egy egyszemélyes táborba.
Számomra is meglepő módon azonnal igent mondott, és nagyon nyitottan állt a dologhoz, annak
ellenére, hogy hosszú idő óta semmi sem tudta lázba hozni..

Eljött a nagy nap. Nagy reményekkel engedtem el. Szívem mélyén teljes bizonyossággal, hogy csakis
pozitív változásokkal tér haza, ami így is lett, de nem szaladjunk ennyire előre.
Misi várta a vonat állomáson, és aznap az ismerkedésről, az összehangolódásról szólt. Kajáltak,
beszélgettek. Hogy miről csak Ők tudják, és ez rendben is van így. Másnap edzettek, voltak lovagolni,
és ismét beszélgettek. A harcművészetről, tervekről, és még ki tudja mi mindenről. Sajnos a 6 napra
tervezett programot egy sajnálatos esemény miatt idő előtt abba kellett hagyni, de így is óriási
változások indultak be a Fiamnál. Elkezdett készülni a magyar érettségire, magántanárhoz jár, és
elhatározta, hogy leteszi az angol középfokú nyelvvizsgát. Sokkal motiváltabb, újra vannak tervei, kis
lépésekkel, de most már hajlandó is tenni értük, ami hatalmas előre lépés számára. Vidámabb,
jókedvűbb, sokat segít a ház körül. Kezdem vissza kapni a gyermekemet. Nem tudom mi történt
abban a néhány napban, de nem is számít, csak a változás, amit látunk, érzünk.

Egy kérdés maradt mindössze egy rövid időre bennem, még pedig az, hogy meddig juthattak volna a
közös munkával, ha még együtt töltenek néhány napot, és esetleg meditálnak, a Theta Healing
technikát alkalmazva törölnek néhány hitrendszert, és betöltenek egy csomó pozitív megerősítést. De
valószínűleg az Isteni rendezés a legjobb módon alakította a dolgokat, így biztosan tudom, hogy ha
nem is most, de idővel kiderül, hogy miért így alakult. Addig is hiszem, minden okkal történik, és úgy
jó, ahogy van.

Még egyszer köszönöm Misi”

siker_1

Minden egy

szeptember 5, 2016

Lehet, hogy nem lesz rövid, lehet, hogy nem lesz könnyű, és nem tudom, mennyire sikerül szavakba önteni, ami bennem van, de megpróbálom. Nem könnyű egy érzés-katyvaszt úgy megfogalmazni, hogy aki olvassa, legalább megközelítőleg azt értse alatta, amit én…

Waum Péterrel készíttettem egy íjtartót, amire lehet szöveget is íratni. Amikor megkérdezte, mi legyen, gondolkodás nélkül rávágtam, hogy: “Minden egy” Utána gondolkodtam, hogy vajon miért ez jött ki a számon, mikor vannak nagyobb bölcsességek is, de nem jöttem rá, úgyhogy elengedtem. 🙂

14171873_1088183421271654_1489697425_n

Tegnap az Uplifting Events csapata szervezett egy előadás-sorozatot a Lurdyban. Többek között Balog Béla, Bakos Attila és Dr. Buda László adott elő. Több síkon zajlott bennem a program, és amit itt írok az természetesen csak az én nézőpontom, én véleményem… A több sík azt jelenti, hogy egyrészt hallgattam az előadókat, fogadtam az információkat, másrészt szokás szerint figyeltem, mi zajlik bennem…

Látszott, és persze köztudott, hogy jól felkészült, nagy tudással rendelkező előadók ők, ennek megfelelően élvezetes és informatív előadásokat tartottak. Persze, a legnagyobb hatást mindig egy-egy mondat, gondolat okozza, ami “Aha” élményt nyújt. Amikor egy mozaik a helyére kerül… Elég sok ilyen volt szerencsére. Persze nézhettem volna helyette a tévét is, akkor nem írnám itt a hülyeségeimet. 🙂

A téma a gondolat, érzelem, teremtés volt.

Balog Bélát és Bakos Attilát már “ismertem” a könyveik és videóik alapján, Buda Lászlóról nem tudtam semmit. Gyakorló pszichiáter, ezért egyébként is érdekes volt ebben a csapatban látni. A legnagyobb hatást, legnagyobb érzelmeket mégis ő keltette bennem érett gondolkodásával és világnézetével, a kérdésekre adott válaszaival. Mondok is pár gondolatot, ami hirtelen feljön, de előtte a saját hasznom…

Amikor kitaláltam valamit régebben, amiről azt gondoltam, hogy kicsit előrébb viszi a világot, vagy engem, és utána más is elkezdett utánozni, az eléggé zavart. Azt gondoltam, hogy ellopta az ötletemet. Mérges voltam, hogy keresztbe szervez nekem. Pl. elkezdtem szervezni a nagy sportágválasztót Cegléden, erre a helyi önjelölt városi sportfelelős (nem a mostani) is elkezdett sport témájú, de elég gagyi rendezvényeket szervezni ugrálóvárral, vattacukorral, stb… Aztán mindenki elkezdett sportnapokat szervezni… Elég idegesítő volt, hogy a búza elveszik az ocsú között… Aztán túlléptem ezen, mert rájöttem, hogy ha a célom az, hogy minél több ember sportoljon, vagy foglalkozzon a sporttal, akkor azt tulajdonképpen elértem. És úgyis mindenki oda fog menni, ahol a helye van… Mert minden egy.

Amikor leszereltem a rendőrségről, és eldöntöttem, hogy a sportból fogok élni, akkor mindenki azt mondta, hogy hülye vagyok, ez nem működhet. Átgondoltam, kitaláltam egy olyan rendszert, megoldást, ami működik. És láss csodát! Működik. Szép lassan mások (akik addig csak fikáztak) elkezdték lekoppintani, és ma már elég sok sportegyesület működik megközelítően így az országban. A fő különbség, hogy én az utat töröm, az új dolgokat próbálgatom, időnként kudarcot vallok, amiből tanulok, ők meg utánoznak. Nem baj, mert ismét rájöttem arra, hogy a nagy egészben ez jó így. Ez előre mutat, legfeljebb ők nem tanulnak belőle annyit… Mert minden egy…

Amikor létre hoztam a táncegyüttest, azt gondoltam, hogy a néptánc egy nagyon értékes dolog, amit nem szabad hagyni elveszni. Ezt gondolom most is. Amikor elkezdett a csapat sikereket elérni, és fellépni, akkor egy másik helyi csapat is meghirdette, hogy csinál egy néptánc-csoportot a városban. Elég mérges lettem, nem értettem, miért kell még egy csoport, miért nem jönnek oda táncolni, hogy mind egy nagy, erős csapattá válhassunk. Persze tudom, azért, mert csak a sikereket látták, a befektetett rengeteg időt, pénzt, energiát nem. Nem is jött össze nekik… Az ego…

És itt kapcsolódunk be a tegnapi előadásba. Ahogy hallgattam az előadókat, arra gondoltam, milyen jó lenne, ha én is szerveznék egy ilyen eseményt Ceglédre. Profi előadók, profi szervezés. Szerencsére elcsíptem ezt a kis gondolatot, és hirtelen rájöttem, hogy a fenti történetekben ugyanez játszódhatott le az emberekben, így abban a pillanatban eltűnt az irántuk érzett neheztelésem, a gondolatot továbbvíve pedig arra is rájöttem, hogy nem kell nekem ilyet szervezni, hiszen már itt van, inkább beszéljek az eseményről, és menjenek az emberek hozzájuk. Az infót megkapják, a célt elérik, maximum a bevétel nem hozzám fut be, hanem ahhoz, aki tényleg beletette a lelkét a szervezésbe, és ez pont így jó. A nagy egészben jó lesz így. Mert minden egy…

És akkor pár gondolat. Szóba került a média és a fészbúk által folyamatosan keltett feszültség és megosztás. Foci, olimpia, politika, stb… Minden napra van egy téma, amivel meg lehet osztani és lehet manipulálni az embereket. Mentsük meg Lőrincz Viktort, mert elcsalták a meccsét az olimpián! Mi van? Petícióra aláírást gyűjtünk? És milyen eredményt várunk? Visszautazik a két sportoló Rióba, és újra lejátszák? Hát persze… Vagy csak simán adnak egy vigasztaló érmet neki? Az aztán értékes darab lesz…. Vagy bocsánatot kérnek? Sokra megyünk vele… Az a helyzet, hogy semmi közünk hozzá. Nem a mi életünk, nem a mi problémánk. Jaaaa! Persze tök jó más nyomorúságával foglalkozni, mert addig se a sajátunkkal kell. Gyűjtsünk aláírást, mert ezzel a pótcselekvéssel jó és értékes embernek hihetjük magunkat, ahelyett, hogy valami értelmeset tennénk a SAJÁT életünkben… Mert annak legalább lenne hatása. Mert minden egy…

A gondolat úgy kezdődött, hogy ha mi magunk teremtjük a saját világunkat, életünket, akkor miért teszünk bele rossz dolgokat? Az analógia az volt, hogy ha horrort nézünk, akkor az miért jó? Mert szeretünk félni, szeretünk izgulni, úgy, hogy emellett a biztonságos moziszékben ülünk. A vígjátékokban is mindig van valami feszültség. És tényleg nem láttam még olyan filmet, ami az elejétől a végéig csak jó dolgokat tartalmaz, mert az túl uncsi lenne. Pont így vagyunk ezzel az életünkben is. Csinálunk valami szart, aztán valami jót. Megint szart, megint jót. Mert így lesz izgalmas, érdekes, és nem mellesleg így tanulunk, így fejlődünk… Mert minden egy…

A másik gondolat a fentebb leírt megosztással, megosztottsággal kapcsolatos, hogy miért kell marni egymást? Azt hiszem, Hermes Trismegistos mondta, hogy “Amint fent, úgy lent, ahogy kint, úgy bent.” E szerint, és más elméletek szerint a világ vagy fraktális, vagy holografikus. Mindkét esetben igaz, hogy a rész tartalmazza az egészre vonatkozó teljes információt. Vagy a hologram eleve fraktális. 🙂

696231__trippy-background-fractal-tripy-wallpaper-animated-wallpapers_p

Az emberi test összes sejtje egyenként is tartalmazza az adott ember egészére vonatkozó összes információt. Úgy hívjuk: DNS.

Tehát egy sejt alapján meg lehet ismerni az egész embert. Persze, gondolom, csak a testét. Az érzéseit és a gondolatait nem. De az egész egy nagy rendszer, és a vérerekben folyamatosan megy a harc, amikor a kórokozók, bacilusok, stb. ellen védekezik a testünk. Ha hirtelen a harcot megállítanánk, és azt mondanánk, hogy “Kedves Bacilus! Ne háborúzzunk! Éljünk békességben itt egymás mellett!” Akkor a test meghalna. Lehet, hogy ugyanez megy társadalmi szinten is, és globális szinten is, csak mindig egyet hátrébb kell lépni, hogy a nagyobbat lássuk. És akkor csak érdeklődve nézni kell a folyamatokat, figyelni, elemezni magunkat, és nem ítéletet hozni, és nem mások életével foglalkozni. CSAK. 😉 Mert minden egy. 🙂

Lehet, hogy ez hétfő reggelre így kicsit erős kezdés, de a hétfő reggeli nyűglődés is mesterséges hangulatkeltés. Ugyebár nem a hétfő a gond, hanem, hogy szar a munkád. Nekem a hétfő pont ugyanolyan nap, pont ugyanolyan remek lehetőség, hogy ismét azokkal a dolgokkal foglalkozzam, amiket szeretek. Mert így döntöttem.

Jaaa, esik az eső is? Örülj neki, mert ha nem örülsz neki, akkor is esik. 😀