Archive for 2017. május

Képes, spirituális úti beszámoló Svájcból – 12.

május 23, 2017

Nos. Felvirradt a nagy nap. 😀 Ma vizsgáztunk, szinte az egész nap ezzel telt el, de egyébként nem volt unalmas, és hasznos is volt ismételni. Hat fős csoportokat alkottunk, mert 6 tétel volt. Köredzés jelleggel mindig egy állomással arrébb mentünk, és mindig más volt a tanár, a többiek pedig a diákok. Teljesen hétköznapi tételek voltak, úgy, mint üveggömbbe tündérhívás, gondolatátvitel, sámándobbal vezetett meditáció, előző életbe utaztatás kristályok segítségével, tárgy mozgatása az elme erejével, tárgyakból leolvasni, hogy mi jellemző a tulajdonosukra… 😀

Az Univerzum vicces, és tudja, hogy mi a legjobb, ezért úgy alakította, hogy Gizi is a mi csoportunkba kerüljön. Viszont valamit nagyon kiástak tegnap, mert ma teljesen jól kijöttünk egymással, semmi súrlódás, semmi feszkó. Ilyen ez a popszakma…

Én már tegnap este éreztem, hogy a sámándobos tétel lesz az enyém, és ez így is lett. Két dolog volt, ami megnehezítette kicsit, az egyik, hogy két csoport vizsgázott egy időben, ezért a két dobosnak össze kellett hangolódni. A másik, hogy a dobolás ritmusát tartani kellett, ezzel egy időben meg vezetni a meditációt, és a beszéd ritmusa nem feltétlenül passzolt a dobolás ritmusához.

De ettől függetlenül jól sikerült, a többieknek is tetszett, csak az előkészületekkel együtt ez az idő nekem kevés volt, elidőztem volna még a folyamatokban.

Amikor végeztünk, ünnepélyesen átadták a mesterfokozatokat azoknak, akik teljesítették az ehhez szükséges feltételeket, nekem ehhez még kell két tanfolyam. De ami késik, az nem siet. 😀

Nagy fotózkodás, stb. Mindenki Viannával akarja magát lefényképeztetni, elég uncsi már, én meg nem vagyok mindenki. Ahogy a mondás is tartja: Mások könnyebben pótolhatóak, mert ők többen vannak. 😀 Én az akciós banánért se állok sorba, mert nem vagyok hajlandó lealacsonyodni odáig, hogy az élelmiszerért verekedjek. És mivel egyébként is azt érzem, hogy Guy-jal jobban megértenénk egymást, és jobban tudnánk együtt dolgozni egy farmon, inkább vele fényképezkedtem.

Ez a tanári is megvan. Azt hiszem, ez volt a 15. Theta tanfolyamom, ebből az 5. tanári, de ki számolja? 😀

Svájc összességében egy gyönyörű, tiszta, rendezett és fegyelmezett ország, de olyan érzés, mintha ki lenne herélve. Nincs meg az a csibészség, tűz, ami az élet velejárója. Persze ezt csak az alapján általánosítom, amit a két hét alatt láttam, tapasztaltam, és ez gyakorlatilag semmi.

Spirituális úti beszámolókkal legközelebb ELVILEG január végén jelentkezünk, addig kitartás, akkor Mexikót vesszük górcső alá. 😉 Azért elvileg, mert az ördög mindig szarik egyet. – TÖRÖL! – Azért elvileg, mert az Univerzum és az isteni időzítés alakíthatja másképp a dolgokat. 🙂

Aho

Reklámok

Képes, spirituális úti beszámoló Svájcból – 11.

május 22, 2017

Reggel működött az automata. 😀 Mellette van egy másik is, amiből mindent meg tudsz venni, ami a túléléshez szükséges. Energiaital, chips, szárított marhahús… Tényleg, itt nemzeti csemege a szárított marhahús. És jön egy képrejtvény is: Hogyan függ össze egymással az alábbi 3, az automatából vásárolható termék? 😀

Általában elég hamar beérek a képzésre, ezért olyan lassan sétálok, ahogy csak tudok, mert ráérek, az ajtót csak 8:30-kor nyitják. 😀 És ma felfedeztem egy újabb szereplőt a pedofilos szobron, egy kiéhezett vénembert, aki eddig a  leszbik szoknyája alá bújt, azért nem látszódott.

A képzésen ma az egyik feladat az volt, hogy mozgassunk dolgokat az akaratunkkal. Természetesen kéz segítség nélkül. 😀 Mint Luke a Dagobán. Csak nagyobb önbizalommal. 😀 Emellett készítettünk beszélőbotot is. Csupa uncsi feladat megint. 😀

Reggel egyébként ismét összecsaptunk Gizivel, mert ő volt az első, aki a két 10 fős asztalhoz odaért (mert előre tolakodott az ajtóhoz, mielőtt beengedtek volna minket, mintha bármit is számítana…), én meg a második. Elkezdtem lepakolni a cuccaimat, amikor mondta, hogy maradjak ott, őrizzem az asztalokat, nehogy a magyarokon kívül más oda üljön, ő meg elmegy shoppingolni a folyosón lévő kirakodós helyre. Csípőből visszatüzeltem, hogy nem maradok, mert én most megyek Wi-Fi jelszót keresni, erre pedig egy újabb monológ volt a válasz, hogy persze, szarjunk le mindenkit, nem kell a csapatszellem… Ez már lepergett rólam, mert addigra az ujjaimból formált keresztet mutattam felé. 😀 Oké, nem, de leszartam, mit mond.

Folyamatosan azt hajtogatja, hogy pont annyian vagyunk, mint a két asztal körül az ülőhelyek száma, mert 16-an vagyunk. A két 10 fős asztalra. Éééérted! 😀 Ahelyett, hogy inkább nyitnánk, és megismernénk érdekes szingapúri, meg ouagadougou-i embereket.

A képzés után még segítettem a szervezőknek pakolni, meg egyébként a hangulat jó, mert nagyon sokat röhögünk, csak a poénokat nem tudom itt leírni. 🙂

Képes, spirituális úti beszámoló Svájcból – 10.

május 22, 2017

Reggel nem tudtam az automatából jegyet venni, mert nem fogadott el készpénzt, kártyát meg nem vittem.

Büntit nem volt kedvem kapni, ezért elrendeltem, hogy amelyik kocsiba felszállok, abban ne legyen kalauz. Kicsit túltoltam a cuccot, mert nem csak a kallert, hanem mindenkit eltüntettem a vonatról. 😀

Üres kocsiban utaztam St. Gallenbe. 😀

Kezdek rájönni, hogy egy nagy, két lábon járó gomb vagyok. Vagy ujj, ami a gombot nyomja. 😀 A Thétában is van egy szakzsargon, ennek egyik kifejezése, hogy valami megnyomja a gombot. Ez konkrétan azt jelenti, hogy valaki felidegesített, csak mivel tudatos vagyok, nem vágom pofán, hanem helyette kiásom magamból azt, ami összerezonál a külső hatással, ami miatt felidegesített az adott történés. Ha szerencséje van. 😀 Namármost van egy hölgy a magyarok között (nevezzük Gizinek, remélem, nincs a magyarok között most Gizi), akiben a tanfolyam nagyon bekapcsolt valamit, mert egyfolytában azon nyűglődik, hogy a magyarok külön asztalnál üljenek együtt, és senkit ne engedjünk oda. Gondolom, elég erős történelmi cuccok lehetnek ezek… Meg egyébként megmondóembert játszik, és az ilyesmi mindig bejött nekem. 😉

A délelőtt egyik részében sámándobbal kísért vezetett meditáció volt. Engem nem vitt nagyon magával, mert a dob szintetikus anyagokból készült, és valamivel rezonált, ezért csörgő mellékzöreje volt. Elég tepsi hangja volt amúgy is. Na mindegy, volt két ilyen, plusz az instrukciók, hogy mikre kell figyelni, majd utána 8 fős csoportokba ültünk, hogy elmeséljük az élményeinket. Az én körömbe ült be Gizi is. 😀 Nekem elég kényelmetlen a földön ülni, ha tehetem kerülöm ezt, és most tehettem. A körben mindenki a földön ült, csak én ültem egy széken, ez tudat alatt hozhatott elő komplexusokat, mert metakommunikácóban ez felsőbbrendű pozíció. Minden csoport kapott egy úgynevezett beszélőbotot is, ami azt jelentette, hogy akinél a bot van, az beszélhet csak. Több okból is hasznos ez. Egyrészt segít betartani azt az alapvető tiszteletet, hogy nem pofázok bele a másik sztorijába. Másrészt önuralomra és önfegyelemre nevel, hogy amikor jön az inger, hogy mondanom kell valami nagyon jót, akkor várjam meg, amíg elmúlik. 😀 Harmadrészt a figyelem egy energia. Ha figyelnek rám, akkor energiát kapok. Ha valaki közbeszól, akkor abban a pillanatban lopott abból az energiából, amit nekem szántak…

Szóval leültünk nyolcacskán, az első ember épphogy elmondta az első mondatot, mire Gizi közbeszólt valami szerinte szellemeset. Majd még egyet, meg még egyet. Persze, én, mint a hős rendőr rögtön tudtam mi a dolgom, és udvariasan felhívtam Gizi figyelmét arra, hogy csak az beszélhet, akinél a bot van. 😀 Na erre Gizinek eldurrant az agya, felugrott, kiment, visszajött, leült, és előadott egy újabb monológot arról, hogy elég nagylány már ahhoz, hogy őt bárki is leoltsa. Hát ilyen jó hangulatban kezdődött a beszélgetés. 😀 Közben elemeztem magam egyrészt abból a szempontból, hogy minek kell nekem rendet tenni, másrészt, hogy mi zajlik bennem. Mivel Gizi hisztije teljesen hidegen hagyott, tovább léptem, és figyeltem inkább a többiekre.

Ezeket két okból írom le egyébként. Az egyik, hogy lássátok, hogy mindenkiben zajlanak folyamatok ilyen-olyan kimenetellel, és ha valaki azt mondja, hogy ő már kidolgozott magából mindent, meg ő sosem ideges, stb. akkor attól a tanítótól meneküljetek! A másik, hogy megmutassam a “kulisszatitkokat”, amik bennem zajlanak.

Megváltoztatom a nevem Button Mihályra. Vagy Trigger Mihályra. Vagy Finger Mihályra 😀

Képes, spirituális úti beszámoló Svájcból – 9.

május 20, 2017

A tegnapi nap zárása után a mai reggel izgalommal telt. Azt jó jelnek vettem, hogy érkezéskor a két hölgy nem harapta le a fejemet. 🙂 Ártatlan arccal megkérdeztem, hogy milyen a szállás, erre válaszoltak, de a vonatozásra nem tértek ki… Kicsit még meséltek, ami annyira nem érdekelt abban a helyzetben, ezért rákérdeztem, hogy: – És a vonattal minden rendben volt? 😀 Furfangos, beugratós kérdés ez, amit még nyomozó koromban tanultam. 😀 Kiderült, hogy jó volt a vonat, csak a végállomáson még át kellett szállniuk, ezért nem találtam a mágikus S betűs állomást. 🙂 Huhh.

Ma délelőtt az ásványokról, kristályokról tanultunk, meg az alkalmazási módokról, aztán délután megtanultuk, hogy kell az üveggömbbe tündért hívni. 😀 Rutinfeladat. 😀 Én voltam a csoport esze, mert amint valaki látott valamit, rögtön segítettem neki, hogy csak a fénytörést látja. 😀 Ez így már a haladó szint volt nekik. 😀 Aztán ástunk oda-vissza, majd az auralátást tanultuk meg, pontosabban annak is a tanítását, de az aurát eddig is láttam.

Azt eddig is tudtam, hogy az csillagjegyem Bak, de ebédszünetben az is kiderült, hogy az aszcendensem is. Azt ne kérdezd, mit jelent, mert ha olyanokról beszélt eddig valaki, hogy aszcendens, meg melyik házban, meg ilyenek, nyugodtan olvasgathattam is, mert úgysem értettem belőle egy szót sem. Azt már kezdem érteni, hogy miért vagyok kocka. 😀 Lehet, hogy van ebben valami. 😀 Annyira azért nem érdekel, hogy beleássam magam jobban. Nincs itt az ideje.

Teszek ide pár képet a lakásról:

A képzés végén megkértek, hogy segítsek széket pakolni, emiatt késve indultam az állomásra, úgyhogy a napi futás megvolt. Kiderült, hogy fantasztikus formában vagyok, mert sikerült lefutnom mind a kb. 7 percet. 3 megszakítással. Oké, az első a piros lámpa miatt, a másik kettő meg cipőfűző miatt. Ez így már majdnem egy intervallum edzés volt. Hátizsákkal, bakancsban, utcai nadrágban. De elértem a vonatot, és ez volt a lényeg, mert ha nem így történik, várhatok egy órát a peronon.

A mai ilyen szürke hétköznap volt. 😉

Képes, spirituális úti beszámoló Svájcból – 8.

május 19, 2017

Ma kezdődött a Szivárványgyerek tanfolyam. Reggel regisztráció, fizetés, stb… Guy ismerkedni szeretne, úgy látom (ő Vianna férje), mert megkérdezte a pólómat látva, hogy azmiaz? Mondtam neki, hogy a Systema egy orosz harcművészet. Múltkor meg megkérdezte hogy vagyok, és odajött lejattolni. 🙂 Sőt, ma még egyszer odajött, hogy mi van a szíjamon, és megmutattam neki is a bicskatokot, meg a Polyák bicskát, erre ő meg a sajátját, és mondta, hogy egy kézzel nyitható. Úgy néz ki, kezd komolyra fordulni a barátságunk. 😀 😀

A munkafüzetbe pillantva rájöttem, hogy ez egy igencsak jó tanfolyam, ez a nap során meg is erősödött bennem. A tárgyakat kellett leolvasni, hogy energetikailag mit mondanak a tulajdonosaikról, meg megmondani, milyen kártya van a másik kezében, meg ilyesmi szürke, hétköznapi gyakorlatok voltak. 😀

Ebédszünetben nézegettem az ékszereket, miután belakmároztam mind a tíz deka csirkecombot. Ja, mert tegnap Németországban vettem 2 kilót. Azért csak ennyit, mert ennél többet nem lehet behozni Svájcba, mert elkobozzák, vagy vámot kell fizetni.

Szóval nézegettem az ékszereket, vannak köztük szépek, de a nagyja nekem elég cigányos. Viszont az ékszerész fickó nagyon jópofa, én csak Brothernek szólítom. Nem nagyon szoktam neveket megjegyezni, ennél ritkábban csak az arcokat jegyzem meg. Múltkor is bemutatkoztam valakinek, és kiderült, hogy együtt voltunk a tanári képzésen. 😀 Lehet, hogy tényleg antiszociális vagyok? Szóval kérdezgettem Brothert, hogy mi mennyi, és kiderült, hogy az ipse török, aki szereti a magyarokat, és ha a varázsszót kimondod, kedvezményt kapsz az árból. A varázsszó pedig: A zsebemben alma van. 😀 És azért ez, mert ez törökül pont ugyanígy van, és ugyanezt is jelenti. 😀 A tudományomat el is meséltem a többi magyarnak, de azt hitték, szívatom őket… 😀

A képzés végén indultam haza, de megvártam két, ma érkezett magyar hölgyet, mert azt mondták, hogy Wil-ben van a szállásuk, az meg az én vasútvonalamon van. Felajánlottam, hogy elkísérem őket az állomásra, meg a vonatra, úgyis egy járattal megyünk. Az egyikük viszont elég sokáig szöszmötölt a csomagjával, és láthatóan elég nyugodtan tette ezt, ezért megkérdeztem viccből, hogy reggel 4-kor fognak-e a képzésre indulni. 😀 Szerintem vicces is volt, de mondta, hogy sajnálja, ha zavar ez a dolog engem. Mondtam, hogy nem zavar, mert engem nem érint a dolog, most meg pont ráérek. Na, szegény olyan ideges lett, hogy remegett az idegességtől, összehúzta a bőröndöt és indultunk. Pedig nem akartam bántani senkit… Elég paprikás volt a hangulat a vasútig, ott mondtam, hogy gyorsan siessünk, mert ezek a vonatok nagyon pontosak és 4 perc múlva indul. Nagy rohanás, fel a vonatra, minden oké. Az első megállóban leszálltam, és akkor kezdett gyanússá válni, hogy mintha valami S betűs állomást is mondtak volna többször, hogy tulajdonképpen oda kell menniük. Wil-t meg csak egyszer. De az maradt meg… Gyorsan megnéztem a térképet, de ezen a vonalon nincs S betűs megálló. Remélem, nem küldtem el őket valahova máshova, mert egész éjjel utaztak, reggel érkeztek meg. Olyannyira, hogy a képzés helyszínén mosakodtak. Na FNSZ mindenkinek, reggel kiderül…

Képes, spirituális úti beszámoló Svájcból – 7.

május 19, 2017

Ha szabadnap, akkor jó idő. Így rendeltem, így is lett. Habár elfelejtettem, hogy az idén még nem sokat voltam napon, és se a kalapomat, se a baseball sapkámat nem vettem fel sehol, pedig ott volt a kocsiban. Olyan lett a fejem estére, mint egy cékla. 🙂

Reggel az egyik hegycsúcsra mentünk fel a kilátóba. Képtelen vagyok a német szavakat befogadni és megjegyezni (töröl, helyette: könnyedén, erőlködés nélkül tanulom, olvasom, megjegyzem, értem a német szavakat), ezért a kilátó nevére sem emlékszem, valami Hohhenzollern-féle csengése volt, kikeresni meg lusta vagyok. Kabinos felvonóval lehetett felmenni. Fent kellemes hőmérséklet, csodálatos napsütés és még szebb panoráma fogadott. Sétafika, ücsörgés, stb. volt a program, majd pár óra múlva lelibegőztünk.

Ez egy panoráma kép, szerintem érdemes rákattintani. 🙂

Itt a hegy lábánál simogattam tehenet is. Nem tudom, milyen fajták, hogy ez-e a Holstein, de nem tarka, és más színű, mint az otthoniak. (Mert az otthoniak nagy része Magyartarka-Holstein fríz)

Innen asszem Gontenbe mentünk (a gentenről tudom megjegyezni, ez egy japán szó, és az intés egyik fokozata a karateversenyeken), ahol egy mezítlábas ösvény található. A mezőn a fűben lépkedést még élveztem, de a kavicsos részen a talpaim hamar felsikoltott a 100+ kilóm alatt, ezért ott nem az úton, hanem mellette a mezőn mentem, végül egy majdnem térdig érő dzsuvás rész következett. Mocsárnak volt írva, de ahhoz híg volt, víznek koszos, így csak dzsuvának tudom hívni. Annak viszont hosszú volt, de hősiesen végigmentem mind a kb. 50 méteren. Elvileg végig lehetne mezítláb menni az egész úton, meg persze ott mész mezítláb, ahol akarsz 😀 de nekem ennyi pont elég volt, úgyhogy cipőben folytattam. Az út egy golfpálya mellett vezetett, érdekes volt, mert most láttam először élő golfozókat. 😀 Mondjuk elég bénák voltak, de azért érdekes volt. 😀

Végül Lindauba mentünk, ez egy kis németországi sziget a Baden tavon. Majdnem mindegyik programot a háziasszony javasolta, áradozott, hogy milyen szép hely ez és mennyire imádja, én azért nem szartam össze magam tőle… Nem rossz, de semmi extra. Vagy már kiégtem a sok szépség után. Viszont egészen megszoktam a svájci mentalitást, ahol még a Porschés is 50-nel megy az ötvenes táblánál, és senki nem anyázik, nincsenek ökrök az utakon. Németországban gyorsan visszarázódtam a valóságba, mert azonnal levillogtak és leanyáztak a középső sávból, pedig csak betartottam a sebességhatárt. Én visszahülyéztem, és mindenki ment a maga dolgára. 🙂 Annyi haszna azért van ennek a kényszeres sebességhatárnak, hogy közel 7 literesre csökkent a kocsi fogyasztása, és ez egy 2200 köbcentis kocsitól nem rossz.

Nade! Lindauba azért kellett mennem, hogy életet mentsek, itt várt rám a nap kalandja. A tavon mesterséges kis fészkek vannak, ahol a fehércsőrű kacsák fészkelnek. Nem tudom, hogy ez-e a nevük, azért hívom így őket, mert fehér a csőrük. 😀

Egyszer csak látom, hogy az egyik kacsa a fiókáját tanítja úszni, aki veszettül igyekszik vissza a fészekbe, de akkora az ellensodrás, hogy alig halad. Amikor elfárad és megáll, az anyja odaúszik, biztatja pár hápogással, ettől erőre kap és folytatja. De a pihenő alatt szinte visszasodorja az ár oda, ahonnan elindult. Elég kilátástalannak tűnik a helyzete. Ezen rontott még az is, hogy egyszer a másik irányba kezdett el úszni, amerre az ár vitte, és arra gyorsan haladt, de feltételezem, nem tervezte meg a visszautat. Annyira pici volt egyébként, hogy alig lehetett látni a vízben. Ez a műsor annyira lekötött, hogy meg akartam várni a végét, de egy idő múlva azt láttam, hogy az anyuka már nem nagyon hívogatja. Gondoltam, biztos megunta, hogy hisztizik a gyerek, és hagyja játszani egy kicsit. A fióka egyre közelebb volt a parthoz és néha lebukott a fejével a víz alá, még néztem is, milyen jópofa, hogy azt játssza, hogy halat akar fogni. Aztán kezdett gyanússá válni a dolog, és kezdett rossz érzésem lenni. Közelebb mentem, és kiderült, hogy nem halfogósat játszik, hanem olyan kimerült, hogy nem bírja a víz fölött tartani a fejét, és már csak hol a hasán, hol a hátán fekve bukdácsol. És nem úszni tanította az anyja, hanem kiesett a fészekből.

Gyorsan kerestem egy botot, hogy kihalásszam, de erre odajött egy hattyú, mert azt hitte, kaját akarok neki adni. Mikor rájött, hogy nem, elkezdett fújni és megtámadni, rendesen harapott a csőrével. Először fejbe akartam verni a bottal, hogy hagyjon békén, de ügyesen elmozgott, meg a parton lévő közönség rosszallását is éreztem, akiknek idő közben felhívtam magamra a figyelmét. Végül rájöttem, hogy a hattyú csak a botot harapdálja, úgyhogy ráhagytam a dolgot, a kicsivel foglalkoztam.

Sikerült is kihalásznom, azt hittem, elpusztult, de fejre állítottam, hogy kifolyjon belőle a víz, meg adtam neki egy kis szívkompressziót, és végül magához tért. Nagyon kimerült volt, kicsit tartogattam a kezemben, hogy melegedjen, pihenjen, meg adtam neki csít, végül már éreztem, hogy a lábaival kapaszkodik az ujjamba.

 

A következő probléma ott jött, hogy mi legyen vele? Nyilván haza nem viszem. Az anyja már nem szólongatta. Végül egy biztonságos, száraz helyre tettem, ahol kicsit pihenhet, aztán a többit a sorsra bízom. Én a tőlem telhetőt megtettem…

Képes, spirituális úti beszámoló Svájcból – 6.

május 17, 2017

Ma megtudtuk a titkokat. 😀 És befejeztük ezt a tanfolyamot, mától taníthatom ezt is. Ennyi. Na jó, kicsit kiszínezem azért. 😀

Reggel időben elindultam, elértem a jó vonatot, odaértem időben, sőt, még egy gyors kezelést is tartottam Skype-on. A nap nagy részében tényleg hasznos infókat kaptunk arról, hogyan lehet a leghatékonyabban manifesztálni bármit, emellett volt 2 oda-vissza ásás is. Ennyi ásás mellett már bányát is nyithatnánk. 😀

Izzadva ugyan de összehoztam egy 25 pontos manifesztációs listát. Gyakorlatilag ez a rendelésem. 😀 Ha hiszed, ha nem, bármit, ismétlem: BÁRMIT megteremthetsz az életedben. Mint, ahogy meg is teremted, csak a nagyját nem tudatosan. Mondok egy példát: Eldöntöttem, hogy jövök erre a tanfolyamra, de épp egy vasam sem volt rá. Manifesztáltam, hogy itt legyek, és mivel TUDTAM, hogy itt leszek, lefoglaltam és befizettem a szállást úgy egy hónappal ezelőtt. Kellett még kb. egy milla, hogy a többi dolgot is kifizessem (tanfolyam, kaja, üzemanyag, autópálya 3 országban, meg mittoménmégmi), ebből megvolt kb. 20ezer. 😀 A hogyant viszont nem nekem kell kitalálni, hanem majd megoldja a Teremtő, vagy az Univerzum, vagy Allah, vagy Szupernagyi, vagy hívd, ahogy akarod. Ééééés: az utazás előtt egy héttel beesett a lóvé innen-onnan. Most pontosan nem is tudnám felsorolni, milyen helyekről, de volt, ami még csak eszembe sem jutott volna. Ha meg akarod tanulni, gyere a tanfolyamomra, a bibi ott kezdődik, hogy kell hozzá alap és haladó is. Illetve nincs bibi, gyere arra is, júniusban lesz. 😉 Ha így nézed, nem is olyan drága a tanfolyam…

A speckó diétám egyik sarokköve, hogy 28 napig zéró szénhidrát és zéró só. Ami a legérdekesebb az egészben, hogy az édeset szinte nem is kívánom, de egy marék sós manduláért ölni tudnék… Reggel már olyan profi voltam, hogy tudtam retúr jegyet venni, a délutáni szarakodás helyett ezért leültem, és amíg vártam a vonatot, az utca népét tanulmányoztam. Az egyik, ami feltűnt, hogy az emberek jelentős része bokavillantós nadrágokban jár. Vagy eleve rövid rá, vagy felhajtja. És sokuk még zoknit se vesz hozzá, vagy valami ocsmányat. Aztán leült mellém egy kissrác, épp uzsonnázott. Tudod mit? Zsömlét csokival. Zsömlétcsokivalbazmeg! Mellettem. Két hét nulla szénhidrát után… Egy falat zsömi, egy falat csoki. Gyakoroltam a türelem, a megértés és a szeretet erényét, és nem vertem agyon két falat csokiért. 😀

A tojástól már szinte okádnom kell, azt hiszem mégis vennem kell csirkecombot, vegaság ide, vagy oda. 😀

Amikor megyek a képzésre, tájékozódási pontok alapján tájékozódok. Ez aztán az atomfizika mi? 😀 Az egyik ilyen pont egy szökőkút. Elég szépen meg van csinálva, csak a mondanivalóját nem sikerült eddig kitalálnom. A címe az lehet, hogy: A pedofil leszbikusok vitája, miközben a molesztált gyerekek az okádó vízilényeken lovacskáznak. A feliratokat nem értem, majd Balázs lefordíccsa nekem. 😀 Balázs! Bittte! 😉

Holnap szabadnap, ami ismét kirándulással fog telni.

Képes, spirituális úti beszámoló Svájcból – 5.

május 16, 2017

Na megkezdődött a képzés. A szállástól kb. 5 percet kell sétálni a vonathoz, ami 3 perc menetidővel visz be a városba. Onnan még vagy 5 perc séta és a helyen vagyok. Reggel még a mai kaját készítettem, nem siettem nagyon, volt még egy órám a kezdésig, amikor elindultam. A megállónál az automatával elbíbelődtem egy darabig, mire a német nyelvű menüben megtaláltam az én jegyemet, a retúrt nem is leltem, mert persze nem úgy volt benne, hogy retúr. Úgy voltam vele, hogy majd visszafelé veszek másikat, nehogy most lekéssem a vonatomat. Ahogy kiadta a jegyet a gép, már jött is a vonat. Hehejj! A szerencse fia vagyok! Csakhogy megállás nélkül továbbrobogott. Egyedül álltam a peronon, ezért a sínektől kérdeztem meg, hogy: Mi a fasz? Ráadásul a peron tájékoztató kijelzője is csak sötéten bámult rám. (Micsoda megszemélyesítés!) Nagy nehezen találtam egy menetrendet az egyik falon, ami tűnődően tekintgetve tájékoztatott (csak, hogy alliteráció is legyen benne), hogy minden óra 50-kor és 54-kor megy vonat. Ezt jól elosztották két részre. 😀 Mivel lett egy csomó szabadidőm, leültem a padra, és a maradék 40 percben a közben megérkező söröző és láncdohányzó alkeszt nézegettem. Tudod mi volt rajta? Fehér zokni szandállal! 😀 Az út további része rendben volt, a kalauz néni ellenőrizte a jegyemet.

A képzés nagy meglepetést nem okozott, a tanfolyam anyagán mentünk végig, holnap lesznek a titkos technikák. 😀 Ez a tanfolyam arról szól, hogyan teremtsünk meg dolgokat magunknak a semmiből. Ha érdekel, gyere el majd a tanfolyamomra. 😀

Hazafelé ismét gondban voltam, mert nem csak a retúrt, de a megálló nevét se találtam a jegyautomatában, viszont nem volt sor, nyugodtan el tudtam szöszmötölni 10 percet, mint aki játékgép függő. 😀 Megoldottam, hazaértem, kaját csináltam és blogot írtam. Fotó ma nincs, majd holnap. Na jó ne sírjatok, itt egy szép fa:

 

Aho.

Képes, spirituális úti beszámoló Svájcból – 4.

május 16, 2017

Ma Liechtenstein volt soron, mert úgy illik, ha egy grófi sarj (én) itt nyaral a szomszédban, látogassa meg a herceget. 🙂 Ha valakit érdekel, akkor elmondom, hogy az Erdődy család grófi címét Mátyás király adományozta. Bakócz Tamás esztergomi érsek kapta meg Erdődöt (tavaly oda kirándultunk motorral a váramba). Az ő fiai már úgy használták a nevüket, mint Erdődy-Bakócz Akárki, később csak Erdődy Akárki. Egészen addig virágoztak, amíg a dicsőséges szovjet hadsereg fel nem szabadított minket, mert akkor elvesztették az összes birtokukat. Szeretem azt gondolni, hogy én is a grófi család sarja vagyok, csináltattam is családfakutatást, és az 1700-as évek elejéig sikerült visszavezetni az ősöket. Mondjuk, ők mind parasztok voltak, de a reményt nem adom fel, hogy talán balkézről mégis van közünk egymáshoz. 😀 A herceggel ugyan nem találkoztunk, de kinéztem a legmagasabb csúcsot, és oda mentünk fel. Nem találok megfelelő jelzőt a látványra. Talán lenyűgöző. Vagy hihetetlen. Vagy kibbbbaszott gyönyörű. Talán az utolsó. 😀

Na itt el is ment az egész délelőtt a nézelődéssel, ücsörgéssel, levegőzéssel. Nem lehetett betelni a csenddel, a tiszta levegővel, a látvánnyal. Végül mégis felkerekedtünk és elautóztunk Schwyz városába, ahol a svájci bicskákat gyártják. Az ürge, aki elkezdte gyártani az anyjáról nevezte el a céget, mert Victorianak hívták, csak hozzátette a rozsdamentességet jelentő inox jelzőt is. Így lett Victorinox. A cég azóta eléggé kinőtte magát, van mintaboltjuk is, ahol az Isten pénzét is el tudnám költeni, mert a kések a gyengéim. A kardok mellett. Végül 3 kés mellett döntöttem, két bicska, és egy szép kis tőr lett a szerencsés kiválasztott.

Innen már csak hazafelé kellett volna menni, de fogytán volt az üzemanyag, gondoltam, átugrunk Ausztriába tankolni, mert ott olcsóbb. 1,5 helyett 1,1 euró literje, ami nem mindegy egy tanknál. Mentünk, mendegéltünk, de hopp! kigyulladt az üzemanyag-jelző lámpa. Pontosabban elkezdett világítani. Ekkor alkudoztam kicsit a Teremtővel, hogy legyen már elég a benzinkútig lécci. Valahol St. Gallen előtt jó nagy dugó is volt, úgyhogy újabb alkudozás következett, ami eredményeként zavartalan volt az utunk a kútig. Kicsit izgultam azért, hogy ne autópályán kelljen tolni a kocsit, mert az veszélyes. Egyszer csak: tádámmm! Begurultunk a benzinkútra, a tankolás alapján volt még a tankban 1 liter gázolaj. 😀 Minden jó, ha a vége jó. És, ha nem jó, akkor az még nem a vége. 😉

Ezek után már csak kis vezetés, rövid beszámoló a háziaknak, hogy merre jártunk, és annyi.

Képes, spirituális úti beszámoló Svájcból – 3.

május 16, 2017

Ma szabadnap volt, ezért kirándultunk. Ez az ország olyan, mintha csupa jól nevelt napközis lakna itt. Megállnak a STOP táblánál, betartják a sebességhatárokat, megállnak a zebránál, stb. Na az sem titok, hogy mi a motiváció. Hát persze, hogy a büntetés. 😀 Ahol az 1-2-300ezres csekkek csak úgy repkednek, ott nem csoda ez. Viszont, ha így éled a mindennapjaidat, tuti, hogy a szabálykövetés beléd ég, és nem fogsz ugrálni. Nem is hallani nagyon svájci felkelésekről. 😀 Az 1800-as évek közepe óta nem vettek részt semmilyen háborúban, csak fegyvert adtak el és a szállítmányozást intézték. No comment… Ennél csak a szomszédos Liechtenstein az érdekesebb, ahova holnap megyünk látogatóba. Ez egy hercegség 35 000 lakossal, ami Ceglédnek felel meg, a területe sokkal kisebb, mint Budapest, nincs hadserege és rendőrsége, és csak egy fogdája van 22 férőhellyel. Ez még oké. De valamit nagyon tudhat a herceg, ha senki nem vette el tőle ezt a helyet. Vagy értéktelen a terület… Vagy adóparadicsom, és a pénzmosás ügyintézője a herceg úr. Ezt erősíti meg az a tény is, hogy az ország területén több száz gerinctelen állat is őshonos. 😀

A reggelt a Rheinfall vízesésnél kezdtük. Azt mondták, eső lesz, de elintéztem, hogy ne legyen. Vagy, ha mégis, akkor essen, amikor a kocsiban vagyunk, az nem baj. 😀

Ez a vízesés Európa legnagyobb vízesése, 40 millió liter víz csordogál le rajta vagy percenként, vagy óránként, de az biztos. 🙂 Percenként. És nem mellesleg ez is gyönyörű…

A többi kép megtekinthető a Facebook oldalamon. 🙂

Jó lett volna itt ücsörögni egész nap, de volt még látnivaló. Átugrottunk Németországba, mert ott található az Obersee Bodensee nevű tó délnyugati csücske, és a tó mentén akartunk visszakocsikázni St. Gallenbe. A csücsöknél csücsülök. 🙂 Ücsörgés, nézelődés, eszegetés… Ez is szép volt… 😀

Innen esemény nélkül jutottunk vissza a svájci határig, ahol kiszedtek a sorból, biztos nem tudták értelmezni, hogy a magyar rendszámú autó Németországból megy Svájcba. Furfangos keresztkérdéseket tettek fel, miközben az iratokat nézegették, én meg furfangosan úgy tettem, mintha nem érteném mindet. 😀 Priózás után még kinyittatták a csomagtartót, ahol csak két pár cipő és vagy 90 tojás volt, gondolom, ez is gyanús lehetett, mert a csomagtartó padlóját is felnyittatták. A határőr ügyesen kiszúrta a derékszíjamon lógó bicskatartót, így megmutattam neki, milyen fain Polyák bicskát rejt. Végül semmi rosszat nem talált, szúrós tekintettel elengedett. Búcsúzóul megkérdeztem, merre van a budi. 😀

Innentől már végképp eseménytelen volt az út a szállásig, csak unalmas, hófödte hegycsúcsok, hegyek által körülölelt tavak, stb. volt látható. 🙂

Este még a háziakkal trécseltünk egy kicsit, és Andy megmutatta a titkos helyet, ahol ingyen parkolhatok, amíg itt vagyunk. Ha bárki kérdezi, Patrick Bar (umlaut a-val) barátja vagyok, és nála vendégeskedek. 🙂 Egyébként nagyon jófej és segítőkész pár.