Képes, spirituális úti beszámoló Svájcból – 6.

Ma megtudtuk a titkokat. 😀 És befejeztük ezt a tanfolyamot, mától taníthatom ezt is. Ennyi. Na jó, kicsit kiszínezem azért. 😀

Reggel időben elindultam, elértem a jó vonatot, odaértem időben, sőt, még egy gyors kezelést is tartottam Skype-on. A nap nagy részében tényleg hasznos infókat kaptunk arról, hogyan lehet a leghatékonyabban manifesztálni bármit, emellett volt 2 oda-vissza ásás is. Ennyi ásás mellett már bányát is nyithatnánk. 😀

Izzadva ugyan de összehoztam egy 25 pontos manifesztációs listát. Gyakorlatilag ez a rendelésem. 😀 Ha hiszed, ha nem, bármit, ismétlem: BÁRMIT megteremthetsz az életedben. Mint, ahogy meg is teremted, csak a nagyját nem tudatosan. Mondok egy példát: Eldöntöttem, hogy jövök erre a tanfolyamra, de épp egy vasam sem volt rá. Manifesztáltam, hogy itt legyek, és mivel TUDTAM, hogy itt leszek, lefoglaltam és befizettem a szállást úgy egy hónappal ezelőtt. Kellett még kb. egy milla, hogy a többi dolgot is kifizessem (tanfolyam, kaja, üzemanyag, autópálya 3 országban, meg mittoménmégmi), ebből megvolt kb. 20ezer. 😀 A hogyant viszont nem nekem kell kitalálni, hanem majd megoldja a Teremtő, vagy az Univerzum, vagy Allah, vagy Szupernagyi, vagy hívd, ahogy akarod. Ééééés: az utazás előtt egy héttel beesett a lóvé innen-onnan. Most pontosan nem is tudnám felsorolni, milyen helyekről, de volt, ami még csak eszembe sem jutott volna. Ha meg akarod tanulni, gyere a tanfolyamomra, a bibi ott kezdődik, hogy kell hozzá alap és haladó is. Illetve nincs bibi, gyere arra is, júniusban lesz. 😉 Ha így nézed, nem is olyan drága a tanfolyam…

A speckó diétám egyik sarokköve, hogy 28 napig zéró szénhidrát és zéró só. Ami a legérdekesebb az egészben, hogy az édeset szinte nem is kívánom, de egy marék sós manduláért ölni tudnék… Reggel már olyan profi voltam, hogy tudtam retúr jegyet venni, a délutáni szarakodás helyett ezért leültem, és amíg vártam a vonatot, az utca népét tanulmányoztam. Az egyik, ami feltűnt, hogy az emberek jelentős része bokavillantós nadrágokban jár. Vagy eleve rövid rá, vagy felhajtja. És sokuk még zoknit se vesz hozzá, vagy valami ocsmányat. Aztán leült mellém egy kissrác, épp uzsonnázott. Tudod mit? Zsömlét csokival. Zsömlétcsokivalbazmeg! Mellettem. Két hét nulla szénhidrát után… Egy falat zsömi, egy falat csoki. Gyakoroltam a türelem, a megértés és a szeretet erényét, és nem vertem agyon két falat csokiért. 😀

A tojástól már szinte okádnom kell, azt hiszem mégis vennem kell csirkecombot, vegaság ide, vagy oda. 😀

Amikor megyek a képzésre, tájékozódási pontok alapján tájékozódok. Ez aztán az atomfizika mi? 😀 Az egyik ilyen pont egy szökőkút. Elég szépen meg van csinálva, csak a mondanivalóját nem sikerült eddig kitalálnom. A címe az lehet, hogy: A pedofil leszbikusok vitája, miközben a molesztált gyerekek az okádó vízilényeken lovacskáznak. A feliratokat nem értem, majd Balázs lefordíccsa nekem. 😀 Balázs! Bittte! 😉

Holnap szabadnap, ami ismét kirándulással fog telni.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: