Képes, spirituális úti beszámoló Svájcból – 11.

Reggel működött az automata. 😀 Mellette van egy másik is, amiből mindent meg tudsz venni, ami a túléléshez szükséges. Energiaital, chips, szárított marhahús… Tényleg, itt nemzeti csemege a szárított marhahús. És jön egy képrejtvény is: Hogyan függ össze egymással az alábbi 3, az automatából vásárolható termék? 😀

Általában elég hamar beérek a képzésre, ezért olyan lassan sétálok, ahogy csak tudok, mert ráérek, az ajtót csak 8:30-kor nyitják. 😀 És ma felfedeztem egy újabb szereplőt a pedofilos szobron, egy kiéhezett vénembert, aki eddig a  leszbik szoknyája alá bújt, azért nem látszódott.

A képzésen ma az egyik feladat az volt, hogy mozgassunk dolgokat az akaratunkkal. Természetesen kéz segítség nélkül. 😀 Mint Luke a Dagobán. Csak nagyobb önbizalommal. 😀 Emellett készítettünk beszélőbotot is. Csupa uncsi feladat megint. 😀

Reggel egyébként ismét összecsaptunk Gizivel, mert ő volt az első, aki a két 10 fős asztalhoz odaért (mert előre tolakodott az ajtóhoz, mielőtt beengedtek volna minket, mintha bármit is számítana…), én meg a második. Elkezdtem lepakolni a cuccaimat, amikor mondta, hogy maradjak ott, őrizzem az asztalokat, nehogy a magyarokon kívül más oda üljön, ő meg elmegy shoppingolni a folyosón lévő kirakodós helyre. Csípőből visszatüzeltem, hogy nem maradok, mert én most megyek Wi-Fi jelszót keresni, erre pedig egy újabb monológ volt a válasz, hogy persze, szarjunk le mindenkit, nem kell a csapatszellem… Ez már lepergett rólam, mert addigra az ujjaimból formált keresztet mutattam felé. 😀 Oké, nem, de leszartam, mit mond.

Folyamatosan azt hajtogatja, hogy pont annyian vagyunk, mint a két asztal körül az ülőhelyek száma, mert 16-an vagyunk. A két 10 fős asztalra. Éééérted! 😀 Ahelyett, hogy inkább nyitnánk, és megismernénk érdekes szingapúri, meg ouagadougou-i embereket.

A képzés után még segítettem a szervezőknek pakolni, meg egyébként a hangulat jó, mert nagyon sokat röhögünk, csak a poénokat nem tudom itt leírni. 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: